Kothencz Kelemen (szerk.): Migráció és hagyomány-formálódás a történeti Duna-Tisza közi nemzetiségek népéletében - Bajai dolgozatok 22. (Baja, 2018)
Schön Mária: A hajósi nép és egy ajósi család kálváriája a II. világháború utáni évtizedben
TÖRTÉNELMI KITEKINTÉS A Terror Háza egyik összefoglaló anyagának záró bekezdése a németség elüldözését veszteségként könyveli el: „A két és fél évig húzódó telepítések során mintegy 170 ezer sváb kényszerült elhagyni szülőföldjét. Az 1941-ben még közel félmilliós magyarországi németség száma a háborús veszteség, a menekülés és a kitelepítések következtében 200-220 ezer fővel csökkent. A svábság kitelepítésével az ország legeredményesebb mezőgazdasági termelőit és iparosait vesztette el. Ezt a veszteséget azóta sem tudtuk kiheverni.”7 „A svábok, ahogy egykor Magyarországon, úgy régi-új hazájukban újra gyökeret eresztettek. ... Tehetségük, szorgalmuk, munkabírásuk meghozta gyümölcsét. Németország nyert általuk, Magyarország pedig veszített. Ismét.”* Fájdalmas az a tapasztalat, ha a mindenkori politikusok és a politikát támogató értelmiségiek a rájuk bízott állam népét nem védelmezik meg minden hatalommal, eszközzel, képességgel és erőfeszítéssel. A háború utáni idők legelhíresültebb mondatát idézem, Kovács Imre népi író 1945. április 22-i nyilatkozatát, mely összefoglalta a németség elleni akkori politikai támadást: „Nem érdemli meg a svábság a kegyelmet. [...] nincs irgalom, nincs kegyelem. A legradikálisabb megoldást követeljük: A svábokat egytől-egyig ki kell telepíteni az országból. [...] Takarodjanak, úgy ahogy jöttek. Egy batyuval a hátukon.”9 A hivatkozott batyu-elméletet a történészek levéltári dokumentumok alapján cáfolják.10 Azonban az valóság, hogy egy batyuval kergették ki őket az országból. Pedig a magyarországi németség is kivette részét - a betelepített más népcsoportokkal együtt - a történelmi Magyarország különböző területein az ország építésében. A XIII-XIV. században, majd a XVII-XVIII. században betelepült németség virágzó falvak és városok sorát hozta létre a nagy települési tömbök területén: Tolnában és Baranyában (Schwäbische Türkei), a Magyarországi Középhegységben, a Bácskában, a Szerémségben, Szlavóniában, Szatmárban, a Bánságban, az erdélyi Szászföldön, a Szepességben, valamint kisebb szórványterületeken. Hajós népe megteremtette páratlan ékszerdobozát, a hajósi Pincefalut. A hazai németségnek 1950. március 25-ig kellett várni, hogy visszakaphassa politikai egyenjogúságát. A rendelet így szól: „Az áttelepítésre vonatkozó rendelkezések hatálya alá eső mindazok a személyek, akik nem telepittettek át, úgyszintén azok, akiknek áttelepítésére sor került ugyan, de a jelen rendelet hatálybalépésekor Magyarországon tartózkodnak és az erre vonatkozó rendelkezések szerint jelentkezési kötelezettségüknek eleget tettek, magyar állampolgárok és a Magyar Népköztársaságnak a többiekkel minden tekintetben egyenlő jogú polgárai.”11 7 http://www.terrorhaza.hu/hu/idoszaki-kiallitasok/magyar-tragedia-1946 8 Pilisi Sváb Hírmondó http://pilisisvabok.blogspot.com/2013/01/bolcsoben-ringattak-batyuval-kidobtak.html [2018.03.15.] 9 Kovács Imre: Egy batyuval (1945) Szabad Szó http://tortenelem.mandiner.hu/cikk/20160119_kovacs_ imre_egy_batyuval_1945; GONDA Gábor 2014. http://www.rubicon.hu/magyar/oldalak/kitaszitottsag_a_magyarorszagi_nemetek_sorsa_a masodik_vilaghaborut_koveto_evekben/ [2018.03.15.] 10 SEEWANN, Gerhard 2012. 1. 128. „Die Kolonisten aus Deutschland brachten ein ansehnliches Vermögen mit ins Land, ein Startkapital, das sie zum Aufbau ihrer Existenz auch benötigten.” (ANémetországból érkezett betelepülők tekintélyes vagyont hoztak magukkal az országba, egy kezdőtőkét, amire az egzisztenciájuk felépítéséhez szükségük is volt.) 11 BALOGH Sándor (főszerk.) 2002. Magyar Közlöny, 1950. március 25. (52. sz.) http://www.sulinet. 134 t
