Kothencz Kelemen (szerk.): Migráció és hagyomány-formálódás a történeti Duna-Tisza közi nemzetiségek népéletében - Bajai dolgozatok 22. (Baja, 2018)
Bereznai Zsuzsanna: Egy hajósi sváb ember a történelem sodrában. (Kübler István gyermek- és ifjúkora)
Kübler István visszaemlékezése a fogolytáborokról: Az első hadifogolytáborban - ami az erdőben volt - két napig voltam. Aztán átvettek az oroszok. Akkor érkeztek oda. Éjjel érkeztek oda az oroszok, tehát vonultak. Be, Csehszlovákiába. És akkor nagy lárma... Lövöldözések... Mi még ott le voltunk hasalva a szabadföldön. Én hason feküdtem. És hogy mit kiabáltak? Mi nem tudtunk oroszul. Déltájban kerültünk be ebbe a táborba, és másnap hajnalán értek csak oda az oroszok. S tíz óra felé már jöttek a tisztek, és délután már menetkészen voltunk. Amikor bekerültünk a táborba, az volt mindjárt az első, hogy krumplilevessel megkínáltak. Lehetett tisztálkodni, mert voltak ilyen betonvályúk. Ott tisztálkodtunk... Hát, a háborúnak vége... Rebesgették, hogy vége a háborúnak, a vasútvonalak is már meg vannak javítva. S akkor egy hét múlva már otthun leszünk! - örültünk... A tábor adatfelvétellel kezdődött. A karom alatt nem vizsgáltak meg, mert az már baj lett volna... Még itt kaptam meg a nullát, mert nekem nullás a vércsoportom. Nevem, hova valósi vagyok... Stefan Kübler, Hajósról vonultam be. A partizánok is azt csinálták, hogy felemelték a karját a német katonának, és ha ott volt a tetoválás - már vége volt az életének! A vércsoport-jelzés volt rajta az SS-katonának. Szaporodtunk, szaporodtunk, az embereket behajtották. Huszonnégyezer ember jött össze. Ahol két napig voltunk. A bosnyákoktól kezdve volt ott minden nép ...A sors, ha odasodorta... Azok is, a felvidéki magyarok is, akik később idejöttek Hajósra. Hajósi német katonák is voltak. Találkoztam olyanokkal is, akik később idejöttek Hajósra. Itt, Hajóson megismertem őket. Szép lányai voltak ennek a felvidéki embernek, és az egyik Kapitány gyerek a legszebb lányt elvitte Kalocsára. De jól beszélt ám ez a felvidéki németül. A földön aludtunk, nem volt más. Pokrócunk sem volt, azt elhagytuk. Mert már akkor nagyon fáradtak voltunk. Minden maradt a kocsin. Tehát a műhelykocsin. Mindenféle ruhánk volt, összekeveredve... Ha láttál volna, hogy én hogy jöttem haza a második táborból! Tizenkilenc évesen... Ezek mind elkopott ruhák voltak. Na, megvolt a tisztesség az oroszoknál, annyiban, hogy adtak ruhát, stoppolt, stoppolt volt, lábbelit is, de rendes volt, úgy engedtek haza. Kaptunk hallisztet, az volt a zsír helyett. Egyféle kenyeret... Megmondom őszintén, mindjárt megettük. Én kaptam kék ruhát, amikor bekerültem a műhelybe, én a többi gyalogosokról nem tudok semmit. Erről tudták, hogy iparos ember vagyok. Tehát nem voltam frontember. De az összes kovácson kék ruha volt és bőrkötény. A szerszámokat a németek szállították. Csak a ruhánk volt meg a csajka. Volt egy kis tarisznya. Katonai tarisznya. S abban volt benne a borotva, ami kelletett... Iratok már nem voltak. Ha kérdezték, na, te honnan való vagy, mindig a célnak megfelelően válaszoltam. Ami hasznos volt, azt kellett mondani. Voltak azok is olyan buták, mint mi... Mondtam, hogy vengri [’magyar’]. És mondták: karós, karós [’jó’]... Annyit már tudtam oroszul, hogy vengri. És a németek között is különbség volt. Az oroszok nem bántottak senkit. Egy éjszaka, sose felejtem el, már jöttünk hazafele, és Krakkóban a vasútállomás, az nem épület volt, hanem a sínpályák alatt volt. És akkor mi odaérkeztünk vonattal, koszosak voltunk, ugye, mert szénszállítóban 117 !
