Kothencz Kelemen (szerk.): Migráció és hagyomány-formálódás a történeti Duna-Tisza közi nemzetiségek népéletében - Bajai dolgozatok 22. (Baja, 2018)
Bereznai Zsuzsanna: Egy hajósi sváb ember a történelem sodrában. (Kübler István gyermek- és ifjúkora)
így hangzik elbeszélése katonáskodásáról, Prága ostromáról, a hadifogságról és a hazajövetelröl: MUSZ-osként vittek el, és levittek a Bácskába. Bajmokra. Én, amikor bekerültem a műhelybe, akkor kaptam egy munkásruhát. Csak épp a sapka maradt meg. Patkoló kovács voltam. Reggeltől estig a katonalovakkal foglalkoztam. Bajmokról lekerültünk Topolyára. Ott kaptunk kiképzést. Ott voltunk egypár hetet. Éleslövészetre egyszer-kétszer kelletett menni. Na, de én akkor közkatona voltam. Eleinte én is kaptam fegyvert. Onnan elkerültünk Máriakéméndre. Én ott nem kaptam fegyvert a kezembe. Én olyan fegyvert kaptam, amikor őrségre kellett állni, töltény nélkül. A fegyver ott volt a vállamon. A tisztek nem vették komolyan az őrséget. Egy udvarban őrködtem, hogy ki volt benn abban a házban, azt nem tudom. Én őrséget álltam. Töltény nélkül. A partizánok működtek, csak hát nem arrafelé, ahol mi voltunk. Volt visszavonulás. Topolyáról gyalog jöttünk Bácsalmáson keresztül Bajáig. Baján kompokkal vittek át, és úgy kerültem én akkor még... Kiszálltunk a csónakokból... És mentünk egészen Bátaszékig... Másnap meg elmentünk Mórágyra. És onnan tovább meneteltünk, és akkor kerültem Máriakéméndre. És Hosszúhetényben... Na és akkor az oroszok ott áttörtek a Dunán, Kishegyesnél, és onnan kezdődött a menekülés, a menekülés... így kerültem én Vas megyébe, ott kerültem én be a műhelybe. A németeknél, MUSZ-osként. Vasvár... ott keveredett össze mindenki... A magyar, a német... Aztán már olyan ruhák voltak, hogy fele cseh, a nadrág, az ing meg német. Vagy magyar, és így... Kozákok is voltak. Ez még a német hadsereg volt. Akkor életekről volt szó... Megmaradásról. Életről!!! Én hátul patkoló voltam. Hátul voltam, ahol a kocsisok voltak. A lovak. Csak este ki kelletett menni árkot ásni. És amikor fütyültek a golyók, egy domboldal volt ott, és lucerna volt termesztve, május volt, és szépen ki volt zöldülve. Amikor este kezdtek lövöldözni, tehát az oroszok is lőttek, de állt a front. Ott is volt domb, meg itt is volt domb... Mikor fütyültek az első este a golyók, hát elment a fejünk felett a golyó. U!!! Az angyalát neki! Megint fütyült egy!! Már megint!!! És mi ástunk... És a végén már úgy megszoktuk már, hogy: Oda se neki! Kinek milyen a szerencséje... Tehát megszoktuk, megszokta az ember... Breslautól nem voltunk messze. Az oroszok oldalán volt már ez a város, de mi egy faluban voltunk. A partizánok állítottak le bennünket. Egyszer csak jött, hogy: riadó! Vége volt a háborúnak. De mi még nem tudtuk, nem mondta meg senki. Májusban volt már. Már nagy volt a lucerna, ahol ástunk futóárkot. De oda jött az orosz éjjel. Voltak ezek a rakéták, amiket föllőttek, és kivilágosított mindent. No, hát ilyenben is részes voltam. Tehát riadó lett, és akkor indulás! És meneteltünk, meneteltünk... És még világosban tudtuk meg, hogy a német kapitulált. S akkor volt egy hadnagy, aki azt mondta, benn voltak a gyűrűben, és mindig ki tudta az egységeit menekíteni. És ha most mi vele tartunk, akkor bennünket is ki fog menekíteni. Mi ki is kerültünk, de mögöttünk megint bezárult az orosz gyűrű. Na, persze a háborúnak is vége volt. 113
