Kothencz Kelemen (szerk.): Migráció és hagyomány-formálódás a történeti Duna-Tisza közi nemzetiségek népéletében - Bajai dolgozatok 22. (Baja, 2018)
Bereznai Zsuzsanna: Egy hajósi sváb ember a történelem sodrában. (Kübler István gyermek- és ifjúkora)
Kübler István megpróbált elbújni a Waffer SS-be való kényszersorozás elöl, ám végül SS-munkaszolgálatra be kellett vonulnia, majd patkolókovácsként egy szál fegyver és egyenruha nélkül szolgált a háború végéig: 1944. szeptember 24-én vonultam be katonának, 1945. május 13-án estem fogságba, és szeptember 25-én jöttem haza. Ez úgy volt, hogy egyszer csak kaptam egy lapot, hogy német sorozásra kell jelentkezni. Statárium — ki volt írva, aki nem jelenik meg, azt elítélik. A statárium nem játék, ott életről van szó... Minden utcának volt egy Volksbund-embere, és akkor öszszeírtak, és engemet is ráírt, pedig nem voltam én itthon. De az anyám meg az apám bundisták voltak, meg a nagymama és a nagypapa is. Azért lettem én német katona. Megjött a behívó, s akkor én bementem a községházára, és bejelentettem, hogy én nem akarok német katonának menni, inkább munkaszolgálatosnak, de én magyar katona szeretnék lenni... Megmondták, hogy ők ezen nem tudnak segíteni, semmit, és mivel statárium volt, ajánlották, hogy menjek el. Talán jó is volt, hogy elmentem német katonának, mert utána összeszedték itt a népet, vitték Oroszországba, melóra. Csak azt nem tudom, hogy kerestek-e vagy nem kerestek, hogy elvigyenek. Az öcsémet, azt keresték. 1944-ben szeptemberben be kellett vonulni. Igen, mint ahogy itt van írva. Hát, bujkáltam, mindennap mentem a pincébe. Az volt az elbújás. S lenéztünk a domboldalon. Ez a rész a Dunáig már meg volt szállva oroszokkal. Jöttek az oroszok, tehát én bevonultam Bajmokra szeptemberben. Onnan mentem Topolyára, ott voltunk elszállásolva egy ilyen sportklubban. Puskánk már volt, de lőszerünk nem. Addig nem volt éleslövészet, amíg le nem tettük az esküt. (A magyaroknál 1950-ben is csak akkor kaptuk a puskát.) Akkor volt, aki azonnal ment, mint az öcsém, aki Bajmokon is maradt. Minket másnap vittek Topolyára, akkor onnan Kishegyesre. Ja, jöttek az oroszok, és akkor jöttünk fel: Bajmok, Bácsalmás és úgy Bajára. At a Dunán, honvédségi csónakokkal, és mentünk Bátaszékig. Egy nap alatt értünk Topolyáról Bátaszékre. A gyalogság. Akkor hagytak pihenni, és utána Mórágyon voltunk. Pécsváradra is kerültünk, akkor Máriakéméndre, onnan le Hercegszabarra. Onnan Olaszfára. Akkor jöttek a mindenféle népek: hercegovinaiak, bosnyákok, az oroszokat már hallottuk lövöldözni. A németek is összeszedtek mindent, mert akartak menni, mindent elhagyva, s a németeket nem engedték, de velem, a patkoló kováccsal nem volt semmi baj, mi mehettünk. Jóformán ránk se néztek... Kübler István a II. világháború végnapjait MUSZ-os SS-ként Németországban élte meg, majd hazafelé jövetben átvészelte a prágai véres harcokat, a város felszabadulását. Prága ostromát Andrej Andrejevics Vlaszov, a Vörös Hadsereg tábornoka vezette, aki időközben átállt a németek oldalára. A háború végén az amerikai csapatok előtt fegyverletételt hajtott végre, ám az amerikaiak kiadták őt a szovjeteknek. Kübler István visszaemlékezésében is tükröződnek a bonyolult katonai álláspontok és erőviszonyok. 112
