Kothencz Kelemen (szerk.): Víz, ember, örökség. Tanulmányok a 90 éves született Solymos Ede tiszteletére - Bajai dolgozatok 21. (Baja, 2017)
Schill Tamás: Történeti-néprajzi adatok Dunapataj halászatához
A XIX. századi térképek és a képviselő-testületi jegyzőkönyvek adatai alapján Pataj körül, illetve a településen belül egykor kisebb-nagyobb állóvizek, helyben általánosan használt nevükön kobolyák, gödrök voltak. A kobolyák nevei változatos képet mutatnak: Hosszú, Czigány, Kerek, Kormányos, Belső, Külső, Vágószék melletti és Keserű kobolya, valamint Keresztfokháti tó. A legnagyobb a Keserű kobolya volt, amelynek vizét nemcsak a Kopostyán nevű vízgyűjtő árok táplálta, hanem 1880-tól az ebbe vezetett Őri-malom fáradtvize is növelte. Az 1910-es évektől a település piacterén fúrt és állandóan folyó ártézi kút is táplált kobolyákat. A vizsgált korszakban a települést védő töltésen túl a gyümölcsösök és kaszálók között szintén számos természetes mélyedés, vizenyős terület kínált lehetőséget pl. az árvizek utáni halfogásra: Királyné palé, Szálkái völgy, Csők, Kis palé, Nyámádi palé, Gombos völgy, Erdei völgy, Lakatos völgy, Kalangya, Öreg palé stb.15 A település legfőbb döntéshozó szerve, a képviselőtestület, a különböző területek, épületek bérbeadásával a bevételek maximalizálásában volt érdekelt. A tanácsülési jegyzőkönyvek határozataiban a XIX. század utolsó harmadától az 1930- as évekig több esetben szerepelnek a kobolyák, árkok mint halászó vizek. Az adatok vázlatos képet adnak ezeknek a kisebb halászó vizeknek a halászati haszonvételi módjáról, a település életében betöltött szerepéről, és a velük kapcsolatos problémákról. A jegyzőkönyvekből kivehető, hogy a községi vezetés egyértelműen tulajdonosként lépett föl a kobolyák bérbeadásakor. A városi vezetésnek még a vízelvezető árkok megtartására is volt figyelme. Amikor a város legnagyobb kobolyájának a „a keserű kobolya fokjából némely lakostársak ottani örökségeikhez foglalást tetteié’, utasították az elöljáróságot, hogy mérnökkel vágassák le a jogtalan területelvételeket.16 17 Ezeket a kisebb vizeket, ugyanúgy, ahogy a nagyobb halászó vizeket (Duna, Szelidi-tó) árverés útján adták bérbe. Mint említettük a legnagyobb víz a Keserű kobolya volt. Ezért a kobolyáért komoly verseny folyhatott, a vizet a községi vezetés is fontos bevételként értékelte: „Keserű kobolyának halászatra nézve haszonbérbe leendő kivételére többen jelentkeztek, s így annak bérbeadása jövedelmezés tekintetéből kívánatos lenne.”'1 Egy árverésen 1922-ben az is előfordult, hogy valaki azért nyert legtöbbet ajánlóval szemben, mivel a kobolyába „100 kg nemes maghal elhelyezésére magát kötelezte” és ezt a községi vezetés előnyösebbnek tartotta.18 Pataj XIX. század végi, egyik halászatban érdekelt személyének Fazekas Józsefnek a Hosszú kobolya halászata nem nyújtott elegendő bevételt, mivel kobolya mellett egy magánházban kocsmanyitásra kért engedélyt. A kérvényt nem utasították el az eljövendő bevétel reményében, de - tekintettel a többi kocsmabérlőre - nem is engedték meg neki, hanem a döntést a községi kocsmák következő kiosztásáig (árverés útján való bérbeadásáig) elhalasztották.19 15 „A D. Pataji erdei maradék földek térképe az 1864-ik évi kiosztás szerint” című térkép alapján, lásd SCHILL Tamás 2016.551. 16 Magyar Nemzeti Levéltár Bács-Kiskun Megyei Levéltára (a továbbiakban: MNL BKML) V. 320/c 2. k. - Dunapataj közgyűlési jk. 1882-1885. 471. oldal. Ezúton köszönöm meg a Magyar Nemzeti Levéltár Bács-Kiskun Megyei Levéltára Kossuth téri csoportjának szakszerű segítségét! 17 MNL BKML V. 320/c 1. k. - Dunapataj közgyűlési jk. 1877-1881. 193. oldal 18 MNL BKML V. 320/c - 1922. 19. számú határozat, 183-184. oldal 19 MNL BKML V. 320/c 1. k. - Dunapataj közgyűlési jk. 1877-1881 216-217. oldal 45
