Kothencz Kelemen (szerk.): Víz, ember, örökség. Tanulmányok a 90 éves született Solymos Ede tiszteletére - Bajai dolgozatok 21. (Baja, 2017)
Gebauer Hanga: Solymos Ede fényképfelvételei a Néprajzi Múzeum Archívumában
GEBAUER Hanga AZ EMBER A FÉNYKÉPEZŐGÉP MÖGÖTT SOLYMOS EDE FOTÓHAGYATÉKA A NÉPRAJZI MÚZEUM ARCHÍVUMÁBAN Solymos Ede sokszínű és szerteágazó munkásságának eredményeit a Bajai Türr István Múzeumon kívül több közintézmény őrzi az országban. Ezek egyike a Néprajzi Múzeum, ahol budapesti egyetemi évei során 1948 és 1950 között gyakornokként dolgozott. A tárgy gyűjtemények mellett a múzeum Etnológiai Archívumának majdnem összes gyűjteményében találkozhatunk nevével. Több mint 2700 oldalnyi kézirat, hozzávetőleg 250 rajz, térképek, fotók dokumentálják gyűjtéseit, valamint a múzeumban őrzött filmek közül három készítésében vett részt hol társ-rendezőként, hol szakértőként. Jelen írás középpontjában a fényképkészítő Solymos Ede áll. A Néprajzi Múzeumban őrzött sokrétű és informatív felvételein keresztül vizsgálom fotós tevékenységét, valamint azt, amit ezek a dokumentumok mesélnek magáról az emberről, aki létrehozta őket. A képek nem csak arról adnak információt, amit készítőjük megörökített rajtuk, nem csupán azokról az emberekről, tárgyakról beszélnek, akik a készítés pillanatában az objektív előtt álltak, hanem arról is, aki az objektív, illetve a fényképezőgép mögött állt ugyanebben a pillanatban. Beszélnek érdeklődéséről, gondolkodásmódjáról, kutatási módszereiről, precizitásáról, technikai tudásáról, vizuális látásmódjáról, személyiségéről. Egy terepmunkáiról szóló 1997-es írásában Solymos Ede felelevenítette, hogy néprajzosként felszerelése eleinte mindössze egy jegyzetfüzet és egy fényképezőgép volt. Fontosnak tartotta kihangsúlyozni, hogy a kutató ceruzával érkezzen a terepre, ne tollal, mert a tinta elmosódhat, míg a ceruza nedves körülmények között is jól használható. Márpedig ő igen sokat dolgozott víz közelében. Később felszerelése kiegészült egy húsz kilós magnóval (hozzá a tíz kilós akkumulátor) valamint a fényképezőgéphez vakut, nagylátószögű és teleobjektívet szerzett be, amit már cipelni sem volt egyszerű. Solymos Edéről terepen készült fotók is bizonyítják, hogy életéhez, munkájához alapjaiban tartozott hozzá a fotózás. A felvételek legtöbbjén fényképezőgép és fénymérő függ a nyakában, amik elengedhetetlen társai voltak gyűjtőútjai során. Merk Zsuzsa írta 2001-ben a 75 éves Solymos Ede köszöntésére született cikkében a Magyar Múzeumok című lapban, hogy „Gyűjtőútjain kb. 20 ezer fényképfelvételt, több ezer oldalnyi feljegyzést készített.”1 Ebből az általa megállapított húszezres számból, közel hatszáz felvételt őriz a Néprajzi Múzeum fotótára. Megvizsgálva a képek keletkezésének dátumát, kitűnik, hogy ennek a hatszáz felvételnek majdnem az egésze az alatt a mindössze két esztendő alatt készült, amíg az egyetemista Solymos Ede „önkéntes díjtalan gyakornokként” dolgozott a múzeumban. 1 1 MERK Zsuzsa 2001. 60. 69
