Kothencz Kelemen (szerk.): Víz, ember, örökség. Tanulmányok a 90 éves született Solymos Ede tiszteletére - Bajai dolgozatok 21. (Baja, 2017)
Schill Tamás: Történeti-néprajzi adatok Dunapataj halászatához
Előfordult, hogy a községi vezetés a lakosok nyugalma miatt kényszerült lemondani a halászat bérbeadásáról és a bevételről. Az 1880 körül közvetlenül a házak között fekvő Hosszú és a Czigány kobolya halászati bérbeadása után a közeli lakosok és a bérlő között folyamatos volt a súrlódás a vízben lévő kacsák és libák miatt. A bérlet összege valószínűleg nem volt akkora, hogy a tanács vállalja a kockázatot a lakosokkal való összetűzésre, ezért a döntés a lakosoknak kedvezett, a halászatot beszüntették.20 (2. kép) Máskor a kobolya vizének elapadása okozott gondot, annyira, hogy abban a halászat lehetetlenné vált. Elhatározták, ha mégis szaporodna a kobolya vize, halászatra már nem adják ki többet. Ugyanekkor több kobolyában, úgy mint a „belső, külső és a vágószék melletti” kobolyákbm a kenderáztatást is megtiltották.21 A kenderáztatás környékén a halak elbódultak. Ebből született a mondás, amit visszafogott, félénk gyerekre mondtak: Félrehúzódtál / félreálltál mint a kendörös hal.22 Kobolya válhatott halászatilag használhatatlanná úgy is, hogy kipusztultak belőle a tenyésztésre bele telepített halak. Ezt jelentette ifj. Fazekas József, a Hosszú kobolya haszonbérlője, egyúttal kérte a haszonbér egy részének elengedését. A képviselő-testület szem előtt tartva bevételeit és a megkötött szerződést, a kérelmet elutasította.23 Érdekességként megemlíthető, hogy a közeli Dunaegyházán valamiféle halgazdálkodás is folyt a kobolyákban. Kustár Rozália gyűjtése szerint: „A belterületen és annak szélén 5 halastó volt. A Kisbalatonon a kis halak voltak (növendék), aztán átrakták a Nagybalatonba - ott voltak a nagy halak. Községi víz volt, bérlőik voltak, cserélődtek. Buránszky Janó, Hegedűs Lajos, Huszárik Lajos - ezek gondozták, minden héten hálót húztak és minden szombaton árulták, jó pénzt kaptak érte. Mesterségesen keletkezett az Andiska féle halastó, a Skrenyó féle halastó, és a két út közötti »középső gödrök«, itt szintén hálót húztak, amit nem adtak el, azt visszaengedték.”24 A kobolyákbó\ és a különböző állóvizekből rendszeres volt a lopás. Ezt szemlélteti az az eset, amelyben a Szelidi-tó bérlői a képviselőtestülethez ügyvéddel fordultak, mivel olyan nagy mértékű volt a lopás a tóból, valamint az esőzések és az árvizek által kifüződött részekből, hogy nem érte meg a halászat. Ezzel az üggyel kapcsolatban fölmerült a tóból kifüződött részek halászatának joga is. A város a bérlők (ezzel együtt a saját) érdekeit szem elől tartva, hathatósabb eszköz híján a legszigorúbb büntetés terhe mellett tiltotta a halászatot bármilyen eszközzel a tóban és az abból kiágazó vizekben. A büntetés pénzbírság volt, de a vagyontalanokat fogsággal is büntették a hallopásért.25 20 MNL BKML V. 320/c 1. k. - Dunapataj közgyűlési jk. 1877-1881 204-205. oldal 21 MNL BKML V. 320/c 2. k. - Dunapataj közgyűlési jk. 1882-1885. 470-471. oldal 22 Bálint Sándor (1946) dunapataji születésű tassi lakos szíves közlése 2016-ban. E mondást édesapjától hallotta. 23 MNL BKML V. 320/c 1. k. - Dunapataj közgyűlési jk. 1877-1881 367. oldat 24 Kustár Rozália régész-néprajzkutató (Harta) szíves tájékoztatása nyomán, amit ezúton is köszönök! 25 MNL BKML V. 320/c 1. k. - Dunapataj közgyűlési jk. 1877-1881 172-173. oldal 46
