Kothencz Kelemen (szerk.): Víz, ember, örökség. Tanulmányok a 90 éves született Solymos Ede tiszteletére - Bajai dolgozatok 21. (Baja, 2017)
Schill Tamás: Történeti-néprajzi adatok Dunapataj halászatához
Az egykori mezővárost, Dunapatajt két nagyobb halászó víz is közrefogja: nyugatról a Duna és annak mellékágai, keletről pedig a Szelidi-tó. E két víz halászatáról már képet adnak az eddig keletkezett néprajzi írások. A dunai halászat vonatkozásában Solymos Ede monográfiájában találhatunk számos dunapataji adatot. A Szelidi-tó halászatát pedig a Magyar Mezőgazdasági Múzeum 1964-es közleményében Khin Antal írta le részletesen helyszíni kutatásai alapján.8 Kevesebb szó esik azonban egykor a település szerves részét alkotó kisebb vízállásokról, kobolyálaó 1, gödrökről, illetve ezeknek a település életében betöltött szerepéről. Ugyancsak kevesebb szó esik az egykor vízjárta határ, a pataji Szentkirály és Őrjeg puszta halászatáról. Összességében ezek azok a vizek, amelyeket Andrásfalvy Bertalan harmadrangú vizek közé sorolt: „A harmadrangú vizek a nádas, sekélyebb, nagy hálóval halász hatatlan tavak, kisebb tavakat, fokokat, medreket összekötő, időszakosan vízzel feltelő laposok, palék, holtágak, kopolyák voltak, melyekben vejszékkel és különböző borító szerszámokkal fogták a halakat.”9 Az alábbiakban néhány XIX. század végi, illetve XX. század eleji levéltári adattal szeretném érzékeltetni e vizek halászatát, használatának módját. Dunapataj földrajzi környezetét szinte a XX. század első harmadáig a vizek határozták meg: számtalan kisebb-nagyobb vízállás, állandó, illetve időszakos víz vette körbe a mezővárost. (1. kép) Egy XIX. századi, jó szemű földrajzi író, Simonyi Jenő úgy ír 1882-ben a vidékről, mint ahol: „Ez apró belvizek zűrzavarát leírni lehetetlen”.; „Hüllők, kétéltűek és halak nagy számmal vannak, mi szintén a vidék természetéből következik. Nyár végén, mikor a vizek kiszáradnak, sok helyen, még útmelléki árkokban is puszta kézzel lehet halat fogni.”10 11 Ugyanitt az Őrjegről ezt irja: „Az Őrjeg is részint tiszta tükrű tó volt még a század elején; de most csak náddal, sással benőtt sárrét, és ilyen a többi álló víz is, mely e környéken van. Kelet felé az Őrjegnek meglehetős állandó partja van; nyugat felé folyton változik a szerint, a mint nedves vagy száraz az időjárás.”11 Romsics Imre az Őrjeget Akasztótól Bajaszentistvánig húzódó mocsárnak írja le, amely egykor a Duna folyómedre volt.12 Fél Edit a község első néprajzi monográfiájában ezt írja 1937-ben: „Régebben sokat halásztak a Dunán, a Szilidi tón, rétszéleken.”13 Ugyanő a szomszédos Haifáról azt állapítja meg, hogy „A hartai ember nem halász. Igen kevesen eszik a halat. Ha nagyon megkívánják, akkor a tilosban tapogatóval vagy pendelyhálóval, ha ilyesmi nincs, kézzel fogják meg a halat.”14 8 SOLYMOS Ede 1965.; KHIN Antal 1964. 9 ANDRÁSFALVY Bertalan 1970. 317. Erre az adatra a Solymos Ede születésének 90. évfordulójára rendezett bajai konferencián hívta fel előadásában a figyelmem dr. Bárth János. Andrásfalvy Bertalan tanulmányában a halászó vizek csoportosítása más szempontok (a földesúr joghatósága) szerint és más időkeretben történt, azonban jól példázza az írásomban említett vizeket. 10 SIMONYI Jenő 1882. 285., 287. 11 SIMONYI Jenő 1882. 285. 12 ROMSICS Imre 1998. 30-36. 13 FÉL Edit 1937. 364. 14 FÉL Edit 1935. 51. 44
