Kothencz Kelemen (szerk.): Víz, ember, örökség. Tanulmányok a 90 éves született Solymos Ede tiszteletére - Bajai dolgozatok 21. (Baja, 2017)
Benedek Csaba: Horgászeszközök technikdai fejlesztése egy tiszaföldvári ezermester műhelyében
funkciója talán a legjobban éppen a horgászat témakörében vizsgálható, mivel a módszerek, a megoldások, ötletek tárháza szinte végtelen. A szocialista gazdálkodás, a hiánygazdaság korában olyan kultúrája fejlődött ki a horgászeszközök »csináld magad« módszerrel való előállításának, ami máig, az áruval zsúfolásig megtöltött horgászboltok időszakában is él és hatással van.” 12 „Nem csak Rapsictól [az egyik adatközlő fantázianeve - BCS], hanem jó néhány interjúalanyomtól hallottam azt a véleményt, hogy nem is igazi horgász az, aki a felszerelésének jó részét nem maga készíti el.”13 „A horog - régészeti leletekkel igazolhatóan - az egyik legrégebbi halászeszköz. Már a kőkorból ismerünk csontból formált horgokat”.14 Pató Sándor gyermekkorában még maga készítette horoggal horgászott, amit spárgára kötött. Horognak gombostűt vagy acéldrótot használt, azt hajlította meg.15 Az acéldrótot melegen hajlítva edzették meg úgy, hogy melegítve forrósították, míg piros lett, és utána olajba téve megkeményedett. Habár visszaemlékezésekből hallotta, hogy korábban csináltak csontból, fából, vadrózsa, kökény, galagonya tüskéjéből, bronzból és vasból horgokat, sőt kaszahegyből is (kaszahorog), ezekkel élete során közvetlenül nem találkozott.16 Tízéves korában, 1947-ben már horgászott, igaz ekkor még bot nélkül: Gyerekkorunkba nem is csináltunk botot. Zsinór végére csavart tettünk súlyozásnak, arra horgot, meglóbáltuk, kitűztünk egy vékony fűzfaágat, elé sárcsomót, azt meghasítottuk, a zsinórt abba beleakasztottuk, és amikor a hal kapta, akkor a fűzfát elkezdte hajlítani. Nem sokkal ezután már mogyorófából vágtak vesszőt botnak, arra erősítették a zsinórt és a felszerelést. Általában három méter hosszú volt a bot és ennél rövidebb a zsinór, kb. 2,5 méter, hogy fogásnál a jobb kézben fogva a botot, bal kézzel az ember elérhesse a halat. Boros dugót használtak jelzőnek, azaz úszónak, melyet kifúrtak és gyufaszállal vagy villanydrót belső részével, alumínium vagy réz huzallal állították be a horog magasságát. Ezután következett az alumíniumbot, amely már erősen emlékeztet a horgászbotra, csak még alumíniumból készítették házilag. Két része volt, egy vékony és egy vastagabb. Erre már orsót is lehetett szerelni. Ezt váltotta a szögletes kard acéljából készített bot, melynek hegye fa nyéllel volt ellátva. Ebből a vívókardból gyártott horgászbotból több is készült a környéken, mert máig fennmaradtak példányai. A végére zsinórvezető gyűrűt tettek és orsótartója is volt. Nagyon szerették az egész Tiszazugban ezt a fajta horgászbotot, Pató Sándor szerint van, aki máig is használja.17 1974-ben jutottak el Magyarországra az NDK-ból az üvegszálas botok, Pató Sándor is ekkor szerezte be az első gyári botját. Ma is van kettő belőle neki, melyeket rendszeresen használ. Ezek hosszúsága másfél métertől a három-négy méterig is terjedhet. A gyűrűk fejlődésével ezeken a botokon mind kicserélte a régi, rosszabb minőségű gyűrűket újakra. 12 PUSZTAI Zsolt 2010. 140. 31. jegyzet. A Tiszazug-kutatásban jómagam is részt vettem és Pusztai Zsolttal több alkalommal is együtt gyűjtöttem. Véleményével maximálisan egyetértek. 13 PUSZTAI Zsolt 2010. 140. 14 Zalai-Gaál Istvánra hivatkozik: SOLYMOS Ede 2001. 185. 15 Ezt az eljárást Solymos Ede is említi: „A nagyját kaszaoromból, az apraját gombostűből, acéldrótból készítették.” SOLYMOS Ede 1965. 98. 16 JANKÓ János 1900. 505-510.; HERMAN Ottó 2008. 176-177., 529.; BELLON Tibor 2003. 43. 17 Az adatot alátámasztja Pusztai Zsolt gyűjtése is: PUSZTAI Zsolt 2010. 138. 201
