Kothencz Kelemen (szerk.): Víz, ember, örökség. Tanulmányok a 90 éves született Solymos Ede tiszteletére - Bajai dolgozatok 21. (Baja, 2017)
Ferkov Jakab: Mosás a Dunán és a mohácsi Junó szappangyár
vagy arra feltekerve vitték, de előfordult az is, hogy kosárba tették. Ilyenkor a mosópad a hónuk alatt, a szapoly pedig a kezükben volt. Ha viszont sok volt a mosnivaló, akkor általában férfiak tragacson tolva szállították le a partra a ruhát. A mosást a következőképpen végezték. Mosáskor a mosók csak bokáig, vagy legfeljebb térdig álltak be a folyóba. A mosópadot mindig úgy helyezték el, hogy a folyó felé lejtsen, vagyis a mosó felé eső, part felöli oldala magasabban állt, és így a ruhából kicsapott szennyeződés a kicsurgó vízzel nem a mosó felé folyt. A ruhát először belemártogatták a Dunába, majd a megcsavart vizes ruhából a mosópadon szapollyal jól kicsapkodták a vizet. Ezt a műveletet a szennyeződéstől függően kétszerháromszor is megismételték. Miután ilyen módon „előmosták” vagy beáztatták a ruhát, a következő fázisban mosópadra teregetve alaposan beszappanozták és kissé megzöcskölték vagyis megdörzsölték, majd összehajtogatva, a mosópadon a mosófa élével kiverték belőle a szennyes vizet. Ennél a műveletnél a ruhát a mosó felőli részen egy irányba csavarták, hogy az állandóan hurkában maradjon, mert így a szapoly élével jobban ki lehetett ütni belőle a vizet. Ezután ismét áztatás, majd szappanozás, és a megcsavart ruha kicsapkodása következett. Ezt mindaddig folytatták, amíg tiszta víz nem jött ki belőle. Ha már csak tiszta víz folyt ki, akkor szappan nélkül, az áztatáshoz hasonló módon öblítették, de ennél a műveletnél már a szapoly lapjával csapkodták ki a vizet. A megmosott és kiöblített ruhát néha ki is csavarták, és a parti köveken szárították. Mire a mosás végéhez értek, az első ruhadarabok már általában meg is száradtak. Nyári mosásra gyakran a gyerekek is elkísérték őket. A kisebbek furödtek, a nagyobbak horgásztak vagy a szállításban, teregetésben segédkeztek. Mivel a mosóhelyek közelében általában kocsma is volt, gyakran a férfiak is a mosóasszonyok körül bámészkodtak. Főleg nyáron, amikor az asszonyok, hogy ne legyen vizes a szoknyájuk, kissé feljebb is húzták. A nyári nagymosásokra általában akkor került sor, amikor a mezőgazdasági munka hagyott rá időt. Ez többnyire aratás után, szénabehordás előtt, illetve leggyakrabban augusztusban volt. A téli mosás már sokkal nehezebb és összetettebb volt a nyárinál, és részben ezért is volt ritkább. Télen csak nagy mennyiséget mostak a Dunában, kevesebb ruhával nem volt értelme lemenni a folyóra. Téli mosásnál, már két-három nappal a dunai mosást megelőzően, otthon, teknőben előáztatták a mosandót. Ezután beszappanozták, és rétegesen behelyezték a lugzóba vagy szapullóba, és az újabb áztatáshoz fahamuból készített lúgot használtak. A lúgot úgy állították elő, hogy a tiszta fahamut berakták egy kb. 30 literes mosósajtárba, mégpedig olyan mennyiségben, amilyen erősségű mosószert - lúgot- akartak nyerni. Ezután a fahamut forró, lobogó vízzel leforrázták, majd az egészet alaposan átkeverték, hogy ne legyen csomós, és végül hagyták leülepedni. A lúgelőállításnak volt egy másfajta módja is. Ennél a fahamut lepedőbe, vagy szütyőbe, illetve hamuruhába, hamuzacskóba tették, és a szabadtűzhely üstjére, vagy egy vasfazékra keresztbe fektetett fáról belelógatták a forró vízbe, mégpedig úgy, hogy ne érjen az aljához és oldalához sem. Ezt kb. egy órán keresztül főzték, majd a fahamut kivették és ülepedni hagyták. Miután az előáztatott és beszappanozott ruhát elhelyezték a lúgzóba, ráöntötték a már leülepedett lúgot. Az erősen szennyezett és zsíros textíliát általában a lúgzó 186
