Kothencz Kelemen (szerk.): Víz, ember, örökség. Tanulmányok a 90 éves született Solymos Ede tiszteletére - Bajai dolgozatok 21. (Baja, 2017)
Balázs Kovács Sándor: A hal szerepe a sárközi parasztság életében
A Sárköz gazdasági életét a régi világban főleg a vizek határozták meg. A török hódoltság idején a sárközi falvak aránylag a legmagasabb adót halászat után fizették. Ete község pl. 1566-ban vásártér, mészárszékadó, haltized és halketted címén 2800 akcsét fizetett. 1578-ban a sárközi khászokhoz tartozó halastavak bérlete 105000 akcsét tett ki a defterek adatai szerint. A halak és vízi madarak országa volt a Sárköz a későbbi századokban is.4 „Régönte majd mindön háznál volt halász” - mondák a sárköziek. „Mindenki halászott, aki csak járni tudott.” Deesen - a kiterjedt határ miatt - azonban a halászat másodrendű, táplálék kiegészítő foglalkozási ág volt csupán, egyebütt, azonban a bizonytalan szemtermelés mellett igen fontos szerepet j átszőtt. A sok halászó hely bőven ontotta a halzsákmányt. A halászó helyeknek, úgyszólván „fele hal, fele víz” volt.5 „Ulyan kárászok vótak, mint a kalapnak a széle” - emlegették az idősebbek. Sokféle halat ismertek: „tok, kecsege, máma, menyhal, ponty, kárászponty, süllő, tarkasüllő vagy barátkócz, erősfarkú süllő, kardakeszeg (fokokon van), mámakeszeg, patuczkeszeg (bele fekete és csak fokokon található), jászkeszeg (húsa sárga, mint a viasz, megnő nagyra...), karikakeszeg (kerek alakja van), sivánkeszeg (igen lapos, siván-sovány), vörösszámyú keszeg, buborkakeszeg (vastag és szárnya halványbama), dévérkeszeg (a hálóban messziről megismerhető, mert a hálón belül mindig a para körül jár), balin vagy kapókeszeg (kisebb halakat kapja), harcsa. Tehát háromféle süllőt és tízféle keszeget ismernek. A tói halak közül ezeket ismerik: csukát, czompót, kárászt, budrest vagy dürgencset, paptetüt.”6 7 A sárköziek kitünően ismerték a vizek járását és a halak természetét, a Duna vízállása szerint hol befelé, hol pedig kifelé folydogáltak a fokok, erek, folyóvizek, ezekhez alkalmazták a szerszámokat, fogásmódokat. A XIX. század közepe táján ingben, gatyában indultak halászni; ha vízbe kellett gázolniuk, bocskort vagy rossz csizmát húztak. Folyóparton, kis göröndökön ütöttek tanyát, közvetlenül a víz mellett. Halászat idején kúp alakú nádkunyhóban tartózkodtak: elől volt a tűzhely, mögötte a fekvőhelyek és a nádfalon körül különféle edények, eszközök sorakoztak. A kunyhó előtt katlantartó szolgafa és hálóteregető ágasfák állottak. Az egyetlen nyárfából készített csónak, s a több darabból összerótt ladik volt a legfontosabb közlekedési eszközük. A víz alá bukva, puszta kézzel történő halászatról így emlékezett egy sárközi adatközlő: ,,Eédös apám ügön naty halászó embör vót. Annyira halászó embör vót, hogy lebukott a vízbe és képes vót ottan egy-két percig vaty hán percig... és onnan fölhozta a naty pontyokat válogatva amilyent akartak. Kisebbeket odébb dopta föleméte hogy: »esse kő, esse«."1 A sárközi kis vizeknek a rekesztő halászat felelt meg legjobban: ennek segítségével a hal útját elzárva, olyan helyre terelik, ahonnan könnyűszerrel kiszedhető. A vejszét és varsát a vízfenékhez rögzítik. Az egyszerűbb tavi vejszét a nádasok szélén állították a hal útjába: a hal a nyéves (terelőfal) mentén beúszik a kör vagy szív 4 CSALOG József 1940. 234. 5 KATONA Imre 1962. 47-48. 6 KOVÁCH Aladár 1904. 308.; KATONA Imre 1962. 48-49. 7 ANDRÁSFALVY Bertalan 2007. 185. 120
