Biczók Sándor: Katonaidőm emlékei 1944-1947 - Bajai dolgozatok 19. (Baja, 2015)
Hadifogságban, 1944. december 26 - 1947. július 20.
Egyedül maradunk 1946 őszétől egyedül maradtunk mi, magyarok, mert a németeket valahova másik táborba szállították. Bennünket, magyarokat itt tartottak egy kis falut építeni a leendő szűrőállomás kezelői és munkásai számára.85 A németekkel különben - a tisztekkel - minden súrlódás nélkül megvoltunk. A háború alatti pökhendiségnek már nyoma sem volt. Őket az foglalkoztatta, hogy haza fognak-e kerülni, és ha igen, bíróság elé állítják-e őket, vagy sem. Ez bántotta, és magukba fordulóvá tette őket. Egy bunkerben laktunk, elkerülhetetlen volt, hogy a szomszéd ágyon fekvő kameráddal ne ismerkedjünk meg. Nagyon kedveltem az én szomszédomat, aki középiskolai tanár, irodalomtörténész volt, és egy - már nem emlékszem, melyik - nagyváros könyvtárosa. A megszokott hadarás helyett igen szép irodalmi nyelven beszélt. A háború elvesztéséről nemigen beszéltek, mert ők maguk sem tudták, miért kellett elveszteni a háborút. Annál inkább a hazai helyzetről, az újjáépítésről, a munkáról, a helyreállításról. Wolf úr kérésemre - mint a német nyelvből csak szavakat ismerőnek - magyarázta a nyelv sajátosságait, szerkezetét, később a német irodalmat, a könyvtárát, szervezetét. Akadt mindig témánk, ha volt egy kis időnk. Nem felejtem el Wolf úrral, a „Birodalom második katonájával” folytatott beszélgetés egy részét, amit egyszer a tábor területén kettesben sétálva folytattunk. Mondom neki, milyen szerencséjük van ezeknek az oroszoknak, hogy ilyen csodálatosan szép tiszta kék felettük az ég. Nálunk Európában a por miatt ilyen tiszta eget nem is lehet látni. A válasz: Tudja, mi a szerencséjük az oroszoknak? Az, hogy nem érik el az eget, mert különben azt is vörösre festenék. A németek elmentek, hazakerültek-e, nem tudom, soha hírt nem hallottunk róluk. Egy Grác alatti faluból származó tiroli legényt sajnálok,86 aki megígérte, ha hazakerül, jelentkezik levélben, és már itt meghív, hogy egyszer majd látogassam meg kis gazdaságában. Johann Waniek azonban mégsem jelentkezett, lehet, hogy a vasfüggöny volt az oka? Él-e még? Nagyon kedves kis tiroli volt. Faházakból egy kis falu építése Az építkezéshez visszamaradt, most már csak magyarokból álló táborban könnyebb volt a légkör. Nem volt akkora a hajtás, nagyobb volt a teljesítmény, mert itt már ipari szakmunkára volt szükség. A kis faluhoz a faházakat Finnországból szállították jóvátétel címén.87 73