Biczók Sándor: Katonaidőm emlékei 1944-1947 - Bajai dolgozatok 19. (Baja, 2015)

Hadifogságban, 1944. december 26 - 1947. július 20.

pel, hogy kerülni fogunk minden használható közutat és falut. A térképről kinézett turista- vagy vadászúton (köztük Horthy vadászútján), a Pilisen keresztül, erdőkön át próbáltunk Bicskére eljutni. Útközben hol innen, hol onnan hallottunk az erdő bokraiból a kiáltást: - Kik vagytok? Hova mentek? - Gyertek velünk, itt a szabaduló-dokumentum! - feleltük. Lassan már egy fél századot is kiadott volna a létszámunk.

Az első este az erdő mélyén egy laktanyaépületre akadtunk. Valószínű, különleges csendőrkiképzést szolgált, a nyilvánosságtól teljesen elzárva. Azt hiszem, élve nem úsztuk volna meg az itteni éjszakázást, mert a helyiség tele volt ledobált rendfokozati parolikkal14 és összetört puskákkal. Hajnalban hóhullás közben és a velejáró erdei csöndben vonultunk tovább. Kiérve egy völgy hófödte tisztására, utunkat keresztezte egy lovas szánkó, hatalmas perzsaszőnyeggel beborítva. Az ülésben egy medveprém sapkás orosz tábornok, nadrágján széles piros sávval, mellette egy igen kirúzsozott, púderozott, ugyancsak bundába burkolt szépség... Megállíttatta a fogatot, és intett, hogy menjünk közelebb. A tolmács ruszinnal léptünk hozzá. Elkérte a ránk bízott írást, átolvasta - még most is előttem van, ahogy jóleső mosollyal, mintha a hasát kenegetnék -, visszaadta, s csak intett, hogy menjünk tovább. Az emberekben megerősödött a remény: íme, továbbengedett a hazafelé vezető úton. Bennem a mosoly inkább csalódást keltett, ez inkább az ő ravaszságuk feletti örömet jelentette. Még inkább biztos lett számomra, hogy továbbra is az erdőkön keresztül, valahogyan a front mögé kell kerülni, és ott szétszéledni.

Egynapi erdei barangolás után délután kijutottunk az erdőből valahol Bicske közelében. Előttünk egy hatalmas, tankokkal letarolt tisztás, lánctalpakkal földbe taposott szőlők. Hatalmas tankcsata lehetett itt az előző napokban.15 Egyetlen épségben maradt szőlőtőke, bokor vagy akár fűszál sem volt.

Távol, kb. 2 kilométerre egy tető nélküli romos ház látszott, mellette állt egy tank. Kis idő múlva ez a tank megmozdult, utána még két másik, és felénk száguldva, háromszöget alakítva bekerítettek bennünket. Meggyőződve, hogy fegyver nélküli alakulat vagyunk, egy fiatal tiszt - úgy emlékszem zászlós rangban - ugrott ki, és jött oda hozzánk, kérdezve, hogy kik vagyunk, mit akarunk? Tolmácsunk útján újabb értekezés. Átvéve a nálam lévő szabadító írást, nagy lelkesedésben tört ki a tank parancsnoka. A nyakamba ugrott, ölelgetett, hogy milyen szerencsénk van, mert számunkra vége a háborúnak, nekik még messze van Berlin. Kétkedve mondtam, ha így lenne, már rég otthon lennénk, és nem itt a tankok között, sőt ők sem kerítettek volna be bennünket, és mehetnénk tovább. - Nem hiszel nekem,

29