Biczók Sándor: Katonaidőm emlékei 1944-1947 - Bajai dolgozatok 19. (Baja, 2015)
Hadifogságban, 1944. december 26 - 1947. július 20.
lése. Úgy reggel 9 óra tájban irgalmatlan csörömpölés verte fel a halálfélelmében bezárkózott város rettegő csöndjét. Félelmes volt ez a csönd, és benne az irgalmatlan csörömpölés. A bevonuló katonák - fegyveres, sáros, piszkos gyerekek - húzták a kövezeten a vaskerékre szerelt géppuskákat, ez okozta a majdnem kibírhatatlan zajt. Semmi felismerhető alakulat, század vagy szakasz, özönlöttek, mint az áradat. Segédtisztemmel teljes katonai díszben - tehát katonaruhában, rangjelzéssel - álltunk fenn a villa bejárata előtt. Ránk sem hederítettek, csak ömlött az áradat. Segédtisztem - Réthelyi Mátyás zászlós - feltette a kérdést: - Most mit csináljunk? Javasoltam, várjuk meg, amíg a sereg átvonul rajtunk, azután a front mögött eltűnünk. Ö ladikkal Pestre szeretne bekerülni, mert ott vannak a szülei. Hozzájárultam, de azt nem vállaltam, hogy vele menjek. Este a sötétben elment, én maradtam. Szolgálatvezetőm, Csányi István hadapród őrmester bajai volt. Egy héttel korábban kért szabadságot azzal, hogy körülnéz a már elesett Baján, hozzánk is beugrik, és beszámol a helyzetről.4 Csak a hadifogságom után találkoztam vele, mert ígérete ellenére nem jött vissza. A következő napon hirdetésben hívták fel az esetleg a városban lévő katonákat, hogy jelentkezzenek a megalakult orosz katonai parancsnokságon, hogy a szabad távozásukhoz szükséges dokumentumokat kiadhassák. Ezzel zavartalanul hazatérhetnek családjukhoz. Persze az én embereim is felültek ennek az ígéretnek, és sürgősen jelentkeztek a szabaduló dokumentumért. Néhány napig ültek egy városvégi ház mosókonyhájában, míg közölték velük, hogy csak akkor kaphatnak írást, ha a parancsnokukat is elhozzák, aki igazolja, hogy tényleg katonák voltak, és nem hátrahagyott diverzánsok. Persze ismét bedőltek az ígéretnek. Két gitáros ruszkf kíséretében megjelentek a villában, örömmel újságolták a lehetőséget, és csak az én igazolásomra van szükség. A két gitáros azonban csak integetett a fegyver csövével a később megismert „davaj, davaj” bíztatással.6 Ilyen díszkísérettel vonultunk végig a város egyik végéből a másikba, és kikötöttünk az előbb említett mosókonyhában. Útközben a kórház előtt vezetett el az utunk. A századorvosunk itt talált menedéket, hamar beöltözött mint törzstag. Az ablakból kiszólt, hogy lépjek be a kapun. Sajnos a davajosoknak más volt a parancsuk. Egy kis kitérés. A hajnali órákban, az orosz csapatok megjelenése előtt a szigetről7 egy magyar utászszázad érkezett a városba, és Esztergom felé szerettek volna kikerülni a gyűrűből. Nem jutottak messzire, mert kb. egy óra 26
