Merk Zsuzsa - Rapcsányi László (szerk.): …Éltem és művész voltam. Telcs Ede visszaemlékezései és útinaplói - Bajai dolgozatok 16. (Baja, 2011)
"…Éltem, és művész voltam". Telcs Ede visszaemlékezései
nem szívesen gondolok vissza ma sem, érthető, ha gondolataim szívesebben kalandoztak el más irányba. A bíróság kimondotta a válást. A két kisebbik gyerek, Péter és Ádám természetesen az anyjuknál maradt. Sári férjhez ment, Máté fiam Szegeden járt az egyetemre, Pali pedig időközben Kanadából átment az Egyesült Államokba, és ott - 21 éves volt akkor - valami részvénytársaságot alapított, s annak az 1. számú részvényét elküldötte nekem - ajándékul. Fiamnak ez a finom gesztusa nagyon meghatott, de bár így egy amerikai részvénytársaság részvényese lettem, sajnos ez sem lendített sokat anyagi helyzetemen. Pali fiamtól pedig néhány hónap múlva azt a szomorú hírt kaptam, hogy részvénytársai, akik az alaptőke többségét jegyezték, mikor a vállalatot ő már jól beindította, a részvénytöbbség birtokában őt kijátszottál«;, és kitették a saját vállalatából. így fiam egy tapasztalattal gazdagabb lett, én pedig egy illúzióval lettem szegényebb. Elhagyatottságomban unokafivérem felesége, a már többször említett tanítványom, Teles Gina vett pártfogásába. Az ő férje gyerekkorában egy ideig szintén Szabadkán nevelkedett, de tőlem és Ármin bátyámtól eltérően nem volt oly vad, verekedős utcagyerek, mint mi, hanem kissé félszeg, visszavonult és szorgalmas fiú és jó tanuló, aki kereskedelmi érettségit tett, majd Pestre került, ahol szorgalmas, törekvő munkával előbb textiláru nagykereskedő, majd egy közepes nagyságú csehországi textilgyár tulajdonosa, és gazdag ember lett. Ettől eltekintve úgy ő, mint felesége egyformán érdeklődtek az irodalom és a művészet iránt is, úgyhogy az 1900-as évek kezdete óta mindkettőjükkel állandó jó baráti kapcsolatot tartottam fenn. Miután ez az unokafivérem korban is legközelebb állott hozzám, elhagyatottságomban rájuk támaszkodtam: nemcsak náluk étkeztem, de az ő társaságukba jártam, náluk kerestem vigaszt egyedüllétemben. Munkám persze így sem ment valami nagy lendülettel. Részt vettem ugyan 1923-ban a Céhbeliek III. kiállításán egy Petőfiről készített gipszemmel, a monzai kiállításon pedig egy csomó plakettel és éremmel, melyekre ott díjat is nyertem,330 de mindenesetre a Hollandiából való visszatérésemet követő 1922/23-as évek voltak művészi pályámnak legmeddőbb esztendei. 1924 elején azonban számomra meglepetésszerűen, de unokafivérem felesége által azt hiszem előre kitervelve, életemben ismét egy új fordulat állott be. Unokafivéremnek társaságában megismerkedtem egy özvegyasszonnyal, Glückstahl Irénnel, akit rövid ismeretség után nagyon megszerettem. Művelt, zenekedvelő, sőt zeneértő, finom lelkű asszony volt, akivel nagyon jól megértettük egymást, úgyhogy néhány havi ismeretség után elhatároztuk, hogy összeházasodunk. Mihelyt nem éreztem oly kínzón az egyedüllétet, újból megjött a munkakedvem is. Sőt csodák csodája, még valami megbízásom is akadt. Előbb Biró Árminnak, a Rimamurányi Vasművek volt vezérigazgatójának,331 330 Az olaszországi Monzában megrendezett Nemzetközi Iparművészeti Kiállítás 1923-ban. 331 Bíró Ármin, hámori (1854-1917) ausztriai zsidó származású gyártulajdonos. (Magyar ne-193
