Merk Zsuzsa - Rapcsányi László (szerk.): …Éltem és művész voltam. Telcs Ede visszaemlékezései és útinaplói - Bajai dolgozatok 16. (Baja, 2011)

"…Éltem, és művész voltam". Telcs Ede visszaemlékezései

leltem, hogy októberben be kell vonulnom katonának az önkéntességi évemet leszolgálni, és legalább addig szeretnék nála dolgozni, és megkérdeztem: - Nem lenne-e munkája a számomra?

Ő nem mutatott túl nagy lelkesedést elgondolásommal szemben, de mikor újból Hellmer ajánlására hivatkoztam, felbontotta és elolvasta az ajánlólevelet.

A levél elolvasása után viselkedése egészen megváltozott, és most már barátságosan mondotta:- Hohó, ez nagyszerű! Hellmer professzor annyira dicséri magát, hogy most már magam is kíváncsi vagyok a képességeire. Hát, ha kedve lenne nálam dolgozni, megpróbálhatjuk. Mikor tudná elkezdeni nálam a munkát?- Legszívesebben azonnal - feleltem boldogan, ami neki nagyon megtetszett.- Rendben van, hát akkor kezdhetjük is, a fizetéséről pedig majd akkor beszélünk, ha látni fogom, mit tud. Megegyeztünk?

Én csak arra kértem engedélyt, hogy hazamehessek átöltözni, mire ő végignézett kopott ruhámon, és mosolyogva mondotta: - Azért nem kell hazamennie, talál nálam is egy öreg munkazubbonyt, és megkezdheti a munkát.

Én ebbe is szívesen belementem, ő a műterem egy szekrényéből kivett egy használt, de tiszta fehér köpenyt, és odanyújtotta nekem. Én azt magamra vettem, ő pedig elkezdte magyarázni, hogy mi lenne a munkám. Zala akkor az Igazságügyi Palota oromzatának allegorikus frízein dolgozott, a vázlat Vá nagyságban, gipszbe öntve ott állott a műteremben. Zala megkérdezte, hogy az után el tudnám-e készíteni az agyagmintát az előírt méretben.

Igenlő válaszomra még egy-két megjegyzést tett, majd azt mondotta, hogy a munkára nézve egyelőre nem ad részletes utasítást, mert előbb látni szeretné, hogy boldogulok a magam erejéből. Még megmutatta, hol van az agyagos láda, hol vannak a szerszámok, és én munkába fogtam.

Nagy lelkesedéssel kezdtem dolgozni, és ő érdeklődéssel, de szó nélkül figyelte a munkámat, majd azt mondotta, hogy fel kell mennie egy megbeszélésre a Kultuszminisztériumba,127 én dolgozzam, ameddig kedvem van, de ne várjak rá, mert nem tudja, hogy visszajön-e még aznap a műterembe. Ha abbahagytam a munkámat, takarjam be, zárjam be a műtermet, s a kulcsot adjam le a házmesternél, azzal elment.

Én - pár hetes pihenés után - szinte kiéhezve a munkára, vetettem rá magam az előttem álló agyagtömbre. Boldogságom nem ismert határt. Minden jól indult. Hazajövetelem első napján már kaptam munkát hazánk első szobrászművészénél, Zala Györgynél, aki - úgy látszik - nem akarja minden mozdulatomat ellenőrizni, hanem rám bízza, mit tudok csinálni. Lehet-e ennél többet kívánni?

Jókedvemben fütyülni kezdtem, és lázasan folytattam munkámat. Ment is az, mint a parancsolat. Az ebédről is teljesen megfeledkeztem, s csak arra figyeltem fel, mikor kinyílt az ajtó, és belépett Zala.- Hát maga még itt van és dolgozik? - kérdezte. Hadd látom, mit csinált? Oda-127 Vallás- és Közoktatásügyi Minisztérium (VKM)

93