Merk Zsuzsa - Rapcsányi László (szerk.): …Éltem és művész voltam. Telcs Ede visszaemlékezései és útinaplói - Bajai dolgozatok 16. (Baja, 2011)
"…Éltem, és művész voltam". Telcs Ede visszaemlékezései
történeti hátterét, és a vizsgakiállítás után megint csak megkaptam a végbizonyítványt: „Teles Ede fáradhatatlan buzgalommal végezte tanulmányait, és nagy tehetségének megfelelő, kitűnő haladást mutatott fel.”105 Ezzel a bécsi akadémián folytatott tanulmányaim befejeződtek. Professzorom igen melegen búcsúzott tőlem, és érdeklődött további terveim után. Mikor megmondottam neki, hogy Budapesten kívánok letelepedni, és kezdetben valamely neves művész mellett szeretnék dolgozni, hogy némi pénzt gyűjtsék össze, mert se tőkém, sem megfelelő ismeretségem nincs Budapesten ahhoz, hogy mindjárt saját műtermet rendezhessek be magamnak; felajánlotta, hogy ad egy ajánló levelet régi tanítványához, Stróbl Alajoshoz, a legkitűnőbb magyar szobrászhoz, aki bizonyára szívesen vesz majd engem maga mellé. Nekem megvoltak Stróbllal a magam rossz tapasztalatai, de nem akartam tanáromat megbántani, és hálásan megköszöntem a felajánlott segítséget. Meg is kaptam tőle az ajánlólevelet, és miután megígértette velem, hogyha Bécsbe jövök, mindig fel fogom keresni, sok sikert kívánt további pályámhoz, én pedig megköszönve a tanításait, a velem szemben tanúsított jóakaratát, nehéz szívvel vettem tőle búcsút. Hasonlóképpen búcsúztam von Hofmanntól, Hellmertől és a többi professzoroktól. Hellmer - ugyanúgy, mint Zumbusch - megkérdezte tőlem a további terveimet, neki is elmondottam szándékomat és azt is, hogy Zumbusch ajánlólevelet adott Stróbl Alajoshoz, de hozzátettem, hogy azt valószínűleg nem fogom felhasználni, mert Stróbllal - vallásom miatt - már rossz tapasztalatokat szereztem. Erre ő rögtön felajánlotta, hogy Zala Györgyhöz, aki tíz-tizenöt évvel előttem szintén nála tanult, ad számomra ajánlólevelet. Ennek nagyon megörültem, mert Zalát akkor Stróbllal egyenrangú művésznek tekintették, és tudtam, hogy megbízása van a millenniumi emlékmű elkészítésére, biztosra vettem tehát, hogy lesz bőven munkája számomra. Másnapra megkaptam tőle is az ajánlólevelet, és így felfegyverkezve bátran néztem a jövőm elé. Eztán még barátaimmal ültünk össze egy utolsó búcsúra. Nagy fogadkozások, örök barátságról szóló kijelentések hangzottak el, és bizony megint alaposan elmúlt már éjfél, mire hazatértem kis bútorozott szobámba. Kicsit fájt a búcsú, de 23 éves voltam, úgy éreztem, hogy nyitva áll előttem a világ és az út - a dicsőség felé. Több mint 500 forintom volt együtt, amit az utolsó másfél év alatt spóroltam össze, és így semmi sem állott vágyálmom, az olaszországi tanulmányút megvalósulása elé. És akkor a derült égből váratlanul lecsapott egy villám. Hazaérkezve egy levél várt az asztalomon. Berta húgom írt Szabadkáról. Leírta a maga és Ilona húgom reménytelen helyzetét, elmondotta, hogy mennyire szeretett volna tanulni, los a végbizonyítvány keltezése 1895. április 19. (Türr István Múzeum, ltsz.: 58.401.9.40.13.) 78
