Merk Zsuzsa - Rapcsányi László (szerk.): …Éltem és művész voltam. Telcs Ede visszaemlékezései és útinaplói - Bajai dolgozatok 16. (Baja, 2011)

"…Éltem, és művész voltam". Telcs Ede visszaemlékezései

én. Beültem egy kis piszkos vendéglőbe, rendeltem egy „gollasch”-t, és megittam hozzá egy pohár sört is.

Minden krajcár kiadást meggondoltam, nagyon beosztva éltem, hogy az öt forintból sokáig kihúzzam az időt. Mikor már csaknem teljesen elfogyott, levél jött a cukrásztól. Felkerestem. Egy cukrászinas szobrát rendelte meg nálam, mely tálcát tart a két kezében, és kirakatok részére készült. Harminc forint honoráriumban egyeztünk meg. Egy belvárosi cukrász szűk kirakatában láttam viszont a szobrot, csokoládészínűre befestve. Senkinek sem dicsekedtem el a szerzőséggel, de a munkáért kapott pénz több mint egy hónapig táplált, és tette lehetővé, hogy előkészüljek az őszi perspektívavizsgára. A vizsgát szerencsésen „genügend” eredménnyel tettem le.64 így a Hellmer által kívánt két kötelező vizsgán túlestem. Benyújtottam tehát folyamodványomat az Akadémiához ösztöndíjért. Azt meg is kaptam, 90 forintot egy évre. Úgy emlékszem több részletben fizették ki.

Bécsben élt édesanyám nagynénje, nem is rossz anyagi viszonyok között. Nagyon szerette anyámat, és ezen szeretetét átvitte reám is. Csak nagy ritkán látogattam meg, mert féltem, hogy észre veszi rajtam a nélkülözést. Ezt szégyelltem volna, pedig valahányszor felkerestem, mindig örült, megvendégelt, és kért, jöjjek gyakran. Gőgös és ostoba voltam, hogy nem szegődtem hozzá, és így fejlődésem idején sokszor és sokat koplaltam. Mindez - ha csak egy kissé is praktikus vagyok - elkerülhető lett volna.

Valamikor Szabadkán, szüleim jóvoltából támogattam szegény iskolatársaimat, adni szerettem, elfogadni, ez új és szokatlan volt előttem, és ezért szégyelltem. Nem gondolkodtam ilyen dolgok felett, érzéseim kormányoztak.

Az Akadémia második tanfolyamán fejeket mintáztunk természet után. A haladottabbak mellszobrot készítettek, míg a kevésbé gyakorlottak domborművet mintáztak profilban. Én természetesen mellszoborral kezdtem. Öreg, töpörödött, szakállas bácsi volt a modellem. Óriási lendülettel dolgoztam. Kollégáim szinte szájtátva bámulták, hogy második napon, amikor ők még alig rakták fel az agyagot, én már csaknem készen voltam munkámmal. Jött a tanár korrigálni. Ő is meghökkent. Korrektúráját így kezdte: „Halt, halt, halt!” Azután rámutatott, hogy mennyire csak a felületen mozogtam, anélkül, hogy a szegény öreg karakterét megfogtam volna. Tényleg, az én szobrom egy győztes admirális lehetett volna, ki diadalmasan néz végig flottáján. Szemét, orrát, bajuszát, fülét, homlokát igyekeztem természetimen megcsinálni, de a lelkét, a lényeget teljesen elhanyagoltam. Nagyon elszégyelltem magam, hogy ennyire mellényúltam a feladatnak. Újrakezdtem munkámat. Már nem ment oly gyorsan és könnyen, de legalább megközelítettem a vén koldus karakterét. Azontúl óvatosabb lettem. Eltévelyedésem érthető, ha elgondolom, mily fiatal voltam, és mily előkészületlenül kerültem Szabadkáról Bécsbe. Rajongásom vitt, száguldott velem. Naiv, vidéki gyerek voltam. Hellmer profeszszor korrektúrája egész új világot lebbentett föl előttem. Igyekeztem elmélyedni.

64 A perspektívavizsgáról szóló bizonyítványt 1889. október 20-án állították ki „genügend” - elégséges érdemjeggyel. - Türr István Múzeum, ltsz 58.401.9.40.17.

54