Merk Zsuzsa - Rapcsányi László (szerk.): …Éltem és művész voltam. Telcs Ede visszaemlékezései és útinaplói - Bajai dolgozatok 16. (Baja, 2011)

"…Éltem, és művész voltam". Telcs Ede visszaemlékezései

Tudtam, hogy Zimmermannak éppen az a feladata, hogy ezen két gazdasági igény tekintetében legyen döntőbíró Magyarország és Ausztria között, tehát ezzel fejeztem be kis előadásomat. Míg ezeket elmondottam, bármennyire izgatott voltam, nyugalmat erőltettem magamra, és igyekeztem tárgyilagos hangomat megőrizni. Ő közbeszólás nélkül, figyelemmel hallgatott végig, s mikor befejeztem fejtegetésemet, fejével - elgon­dolkodva - hosszan bólintott. Ezek után már nem tudtuk beszélgetésünkben az előbbi könnyed hangot meg­találni, vendégem hamarosan felállt, melegen megrázta a kezem, megköszönte a kitűnő vacsorát és „érdekes politikai fejtegetéseimet” és távozott. Kikísértem a kapuig, ott egy pillanatra még megállt, és ennyit mondott: „Az én pouvoir-om természetesen nagyon szűkre szabott,325 a kezeim meg vannak köt­ve” -, és sietve beszállt az autójába. Ebből megértettem, hogy szavaimnak volt némi hatása rá. Hogy gyakorlatilag ez jelentett-e valamit az osztrák - magyar gazdasági vita eldöntésében, persze nem tudhatom, de Bánffy Miklóstól, akinek jóval később ezt az esetet elbeszél­tem, azt hallottam, hogy Zimmerman kétségtelenül nagy megértést tanúsított eb­ben a vitában a magyar álláspont iránt. Bánffynak pedig tudnia kellett, hogy mit mond, mert 1921-ben Magyarország külügyminisztere volt, és lemondása után is jó információi voltak a külügyi kérdésekről. Nekem mindenesetre nagyon jólesik a gondolat, hogy a Zimmermannak tar­tott előadásommal talán sikerült egy nüansznyi kedvezményt elérnem Magyaror­szág részére. A Zimmerman-féle intermezzo természetesen nem változtatott semmit anya­gi problémáimon és feleségemhez való viszonyomon, mely a Hollandiából való visszatértünk óta egyre romlott. Sári lányom állást vállalt a Holland-Magyar Biztosítónál, és néhány hónap múlva azzal a bejelentéssel lepett meg, hogy férjhez megy az osztályvezetőjéhez, Vidor Marcellhez.326 Bejelentésének nem nagyon örültem, mert a férjjelöltje több mint 20 évvel sával Magyarország a területek elvesztését elfogadta. Sopron és környékének kivételével a magyar csapatok elhagyták a területet. Fegyveres konfliktusokra is sor került, Prónay Pál és Héjjas Iván kü­lönítményesei, szabadcsapatai többször összeütközésbe kerültek az osztrákokkal. Az 1921. október 11-13. között Velencében folytatott tárgyalások eredményeként Ausztria elfogadta, hogy Sopron és környéke hovatartozásáról népszavazás döntsön. A december 14-16-án tartott népszavazással a terület Magyarország része maradt. 325 Pouvoir: hatáskör, felhatalmazás 326 Vidor Marcell (1876-1945) költő, drámaíró, újságíró. A Hét segédszerkesztője, 1920-től a Ma­gyar-Holland Szemle szerkesztője. Vidor Marcell és Teles Sarolta 1923. december 1-jén házasod­tak. A tanúk özv. Ambrozovics Dezsőné és Marczali Henrik voltak. - Teles Sára később Bécsben a KLM-nél dolgozott, majd a második világháború kitörése után a holland konzulátuson. Hollandia német megszállását követően a svéd konzulátuson hollandok ügyeit intézte. Munkájáért a Holland Vöröskereszt kitüntetését vehette át, valamint a királynő kitüntette az Oranje-Nassau Érdemrend­del. (Arany Lászlóné szíves szóbeli közlése.) 191 i I

Next

/
Oldalképek
Tartalom