Merk Zsuzsa - Rapcsányi László (szerk.): …Éltem és művész voltam. Telcs Ede visszaemlékezései és útinaplói - Bajai dolgozatok 16. (Baja, 2011)
"…Éltem, és művész voltam". Telcs Ede visszaemlékezései
A híres menyasszonyi ládával kapcsolatban még egy mulatságos történetet kell elmondanom. A láda eredetileg 100000 darab 10 koronás aranyra volt méretezve, de a képviselőház ülésén az egyik honatya felszólalt és lojalitástól csöpögő beszédében amellett tört lándzsát, hogy ha szegény ország is vagyunk, új királynénkkal szemben ne fukarkodjunk, ha adunk, adjunk gavallérosan 100000 darab 20 koronás aranyat. A pénzügyminiszter a javaslatot magáévá tette, és azt a parlament egyhangúlag megszavazta. A díszládát tehát nagyobbra kellett méreteznünk. Mikor én csodálkozásomat fejeztem ki afölött, hogy a háború harmadik évében és a nem tudom hányadik hadikölcsön jegyzése után pénzügyminiszterünk ily könnyedén bánik az ország kicsiny aranykészletével, Bánffy nevetve világosított fel, hogy a pénzügyminiszter ezt könnyen tehette, mert az egész ajándékozás csak jelképes: az aranyak a királyi palotából egyenesen visszakerülnek a Nemzeti Bankba, így hát az egész szép gesztus csak annyit jelentett, hogy a fémládát kellett nagyobbra készíteni, és nekem volt vele valamivel több munkám, ami viszont nem került pénzbe. A koronázás 1917. december 30-án a legfényesebb külsőségek között folyt le, csak a templom előtti Szentháromság-szobor előtt felállított koronázási dombon történt egy kínos incidens.289 Mikor az újonnan megkoronázott király fellovagolt a kis mesterséges dombra - melyet az ország minden egyes megyéjének földjéből hordottak össze -, hogy a szélrózsa minden iránya felé a négy kardvágást megtegye, lova kissé megbotlott, a korona megingott Károly fején, és csaknem a földre hullt. A közelállók közül sokan elsápadtak, rossz előjelet láttak a kis balesetben. A babona ezúttal bevált. Egy év sem telt belé, és az utolsó Károly fejéről végleg lehullott úgy az osztrák császári, mint a magyar királyi korona. A királyi pár egyébként még ugyanaznap, december 30-án elhagyta Budapestet, és visszatért Bécsbe, itthagyva a kiábrándult országot. 1918 március elején rendezték a Céhbeliek II. kiállításukat a Nemzeti Szalonban. Kiállításunkat egy nagy gondolat szolgálatába állítottuk, ki akartuk fejezni kegyeletünket a háború áldozataival szemben, másrészt a még mindig dúló háború közepette kifejezésre akartuk juttatni hitünket, bizalmunkat a nemzetek békés megértésében a művészet kifejezési módján. Ha még oly halkan is, ébresztgetni akartuk a háború szörnyű lidércnyomásából az emberiséget. Elgondolásunkat egy közös, nagyszabású emlékműben próbáltuk megvalósítani, melynek építészeti részét Hikisch Rezső tervezte, annak négy fő támasztó pillérének külső fülkéibe Berán, Horvay, Tóth István és én készítettünk egy-egy szoborcsoportot. Az emlékművön fölül Beck Ö. Fülöp és Moiret frízei futottak körül, két oldalt pedig Körösfői-Kriesch Aladár és Nagy Sándor frízmozaikjai és Szentgyörgyi meg Horváth Géza a Halált és a Feltámadást jelképező szoborcsoportjai díszítettek. A szép tervből, de hozzáfűzött eszméinkből és reményeinkből sem vált semmi valóra. A háború egyre véresebb harcokkal, és egyre reménytele-289 A koronázási domb a Szent György téren állt a budai várban, nem a Szentháromság szobor előtt. 173
