Merk Zsuzsa - Rapcsányi László (szerk.): …Éltem és művész voltam. Telcs Ede visszaemlékezései és útinaplói - Bajai dolgozatok 16. (Baja, 2011)
"…Éltem, és művész voltam". Telcs Ede visszaemlékezései
a véleményét, hogy teljesen gyógyultnak tart, s hogy ezt bebizonyítsa, átadott egy számomra előző napon érkezett levelet Begeer barátom - özvegyétől. E levélből tudtam meg, hogy barátom néhány nap előtt váratlanul meghalt. A hír mélyen lesújtott, és valóban már teljesen gyógyultnak kellett lennem, hogy ez az újabb csapás nem vett le ismét a lábamról. Első elhatározásom az volt, hogy beváltom halott barátomnak tett ígéretemet, és mielőtt hazamennék, Utrechtbe utazom, hogy legalább a sírját fölkereshessem. Utazásom komoly élményt jelentett számomra. Hollandiát eddig nem ismertem, és ez a kedves ország, annak népe, patinás városai és múzeumainak csodálatos műkincsei mélyen megragadták érdeklődésemet. És a Begeer család mily szeretettel és barátsággal fogadott! Úgy láttam, barátom mindent elmesélt rólam, és a szanatóriumban együtt töltött hónapokról, mert úgy fogadtak, mint régi jó barátot. Egy hetet töltöttem náluk, és nehéz szívvel vettem csak búcsút tőlük, pedig még akkor nem sejthettem, hogy több mint 10 év után újból vissza fogok térni hozzájuk. Egyheti hollandiai tartózkodás után hazaindultam Budapestre. Visszanyertem egészségemet, amint Lahmann professzor megállapította rólam. Csak az ifjúságom múlt el - visszavonhatatlanul. Hazaérkeztem után megpróbáltam újra dolgozni. Egyelőre plakettekkel kezdtem a munkát, és plakettjeimmel részt vettem a modern plakettművészet 1910- ben rendezett brüsszeli nemzetközi kiállításán. De nagyobb munkához egyelőre nem fogtam. Nem éreztem még hozzá magamban kellő erőt. Csak Munkácsy síremlékével tettem kivételt, melyhez Nóra állt modellt, s amelyet már be kellett fejeznem. Közben elkészült Horti Pál síremléke is, melynek architektúráját Maróti Géza barátom készítette, s amely 1910. VI. 4-én került leleplezésre. Az 1910-es év vége felé új tanítvány kopogtatott műtermem ajtaján: Szentgyörgyi István - a sváb. Lelkiismeretes, tehetséges művész volt. Egy hibája volt csak, nem volt elég fantáziája, s így munkái - minden mintázásbeli készsége mellett is - hidegen hagyták az embert. Senki sem tudja azt az érzést visszaadni, még kevésbé másokban felkelteni, ami saját magában hiányzik. De egyébként - mondom - jó szobrász volt, és mert szegény volt, kétszeres szívélyességgel fogadtam tanítványommá. Vele kapcsolatban is egy kis epizód jut az eszembe és kívánkozik toliam alá. Szentgyörgyi már több mint egy fél éve dolgozott nálam, mikor - ha jól emlékszem - egy nőügye támadt, s a nő kedvéért lement a Balatonhoz Balatonfüredre. Egy nap a posta levelet hozott tőle, egy S.O.S. kiáltással. A panziós, akinél Balatonfüreden lakott, lefoglalta minden - egyébként nem túl nagy - poggyászát, és nem hajlandó kiadni, míg ki nem fizeti a tartozását, neki pedig még a Pestre utazáshoz sincs pénze. Segítsek! Nekem akkor nem volt pénzem, mert Annus hosszú betegsége s az én drezdai szanatóriumi költségeim összes tartalékaimat felemésztették, és még azt sem tudtam - és nem mertem firtatni -, hogy Nóra miből vezeti háztartásomat, mert 153 T I
