Merk Zsuzsa - Rapcsányi László (szerk.): …Éltem és művész voltam. Telcs Ede visszaemlékezései és útinaplói - Bajai dolgozatok 16. (Baja, 2011)
"…Éltem, és művész voltam". Telcs Ede visszaemlékezései
Mikor mindkét kitüntetést kézbesítették részemre, elraktam őket egyik szekrényem fenekére, azzal az elhatározással, hogy azokat soha viselni nem fogom. Annust éppen aznap engedték haza a szanatóriumból, s ez számomra többet jelentett minden kitüntetésnél. Ő azonban azon a véleményen volt, hogy hazatérésének megünneplésére őt teljes díszben kell fogadnom, kikereste a ládafiából a két kitüntetést, és azokat titokban felvarrta hálóingemre. Mikor lefeküdtem, és felvettem hálóingemet, csodálkoztam, hogy mi csörög azon, és csak akkor vettem észre az Annus által nekem adományozott két kitüntetést. Hédi sógornőm gyerekeivel hazautazott, de hálából elutazása előtt készítettem róla egy tanulmányfejet, mely egyike lett legsikerültebb munkáimnak.227 Röviddel Hédi elutazása után Annust levittem a gyerekekkel a Balaton mellé Fonyódra, hogy jobban összeszedje magát. Velünk töltötte a vakációt Arnold öcsém is, ki közben már az 5. gimnáziumot végezte, és jó tanuló volt. Fonyódon való tartózkodásunk alatt a kis fürdőn szamárköhögési járvány tört ki, úgyhogy el kellett onnan költöznünk. Gróf Teleki Sándoréknak akkor készült el Ótátrafüreden228 egy új, fényűző villájuk, és Telekiné - aki Szikra néven akkor ismert írónő volt - felajánlotta számunkra, hogy töltsük a nyarat az ugyancsak Ótátrafüreden lévő régebbi villájukban.229 Én hálásan fogadtam ezt az ajánlatot, mert úgy véltem, hogy a hegyi levegő és a Tátra fenyvesei jót fognak tenni Annus egészségi állapotának is. így hát valamennyien felkerekedtünk, és a Balaton mellől egyenesen a Tátrába utaztunk. Érdekes volt, hogy úgy Arnold öcsém, mint Máté fiam, akik mindketten megkapták a szamárköhögést, már az utazás alatt, Kassa táján egészen megfeledkeztek a betegségről, és Tátrafüredre érve már teljesen gyógyultak voltak. Úgy látszik, hogy a levegőváltozás valóban jó gyógyszere ennek a betegségnek. Tátrafüreden, Telekiék régi nyaralója is főúri lakásnak bizonyult, és a család igen kellemes 6 hetet töltött el ottan. Még el kell mondanom, hogy jutottam Telekiék meghívásához. T. Sándor, mint már említettem, az Éremkedvelők Országos Egyesületének elnöke volt, ismeretségünk, mely később barátsággá fejlődött, innen származik. A gróf valóban komoly műértő és műbarát volt, amellett európai látkörű ember, s így a vele való érintkezés számomra igen érdekes és tanulságos volt. Ő pedig becsülte bennem tüntetést 1915. május 29-én az amerikai konzulátus közvetítésével visszaadta. Olaszország ugyanis 1915. május 23-án hadat üzent az Osztrák - Magyar Monarchiának, így a két ország között nem volt diplomáciai kapcsolat. „Teles Ede szobrász úrnak, Budapest. Van szerencsém elismerni múlt hó 29-i megkeresésének a vételét, amelyben megküldi az olasz király Ő Felsége által adományozott Corona d’ Italia lovagkeresztjét azzal a kéréssel, hogy az származtattassék vissza az illetékes helyre. E főkonzulátus, a kérésnek eleget teendő, megküldötte azt a bécsi amerikai nagykövetségnek a további eljárás megtétele céljából. Budapest, 1915. június 5. A főkonzul rendeletéből.” Türr István Múzeum, ltsz.: 58.401.9.7. 227 Sógornőjéről, Singer Hédiről készített portréja a Türr István Múzeum gyűjteményében (ltsz.: 69.5.19., gipsz.) és a MagyarNemzeti Galériában (ltsz.: 3671., márvány). 228 Ótátrafüred: ma Starÿ Smokovec (Szlovákia). Teleki Sándorról lásd a 188. jegyzetet. 229 Gróf Teleki Sándorné (szül. Kende Júlia, 1864-1937) a Magyar írónők Körének alapítója és első elnöke, a Petőfi Társaság tagja. Szikra álnéven regényeket, elbeszéléseket írt. 146