Merk Zsuzsa - Rapcsányi László (szerk.): …Éltem és művész voltam. Telcs Ede visszaemlékezései és útinaplói - Bajai dolgozatok 16. (Baja, 2011)
"…Éltem, és művész voltam". Telcs Ede visszaemlékezései
csolatom alakulására, és katonai pályafutásomra is. E kettő egyébként is helyileg összekapcsolódik, mert mikor két évvel a tiszti iskola elvégzése után bevonultam a nyári kéthavi fegyvergyakorlatra, és megérkezett tartalékos hadnagyi kinevezésem, a szabadkai 6-os honvéd gyalogezredhez osztottak be, tehát gyerekkorom városába és szüleim lakhelyére kerültem vissza. Szabadkával való újabb találkozásom természetesen most már egészen más körülmények között folyt le, mint régebben. Már nem akadémiai növendék, hanem elismert művész voltam, akinek műveit a király és a magyar állam is megvette. Régi tanáraim, ha a véletlen összehozott velük, már mind bizonyos tisztelettel beszéltek velem, és mindegyikük biztosított arról, hogy ő már a gimnáziumban felismerte az én nem mindennapi képességeimet. Rajztanárom, ki annak idején megbuktatott, minden tanártársán túltett kissé elkésett elismerésével. Ilyen az emberi természet, nem is haragudtam rá... Szüleim persze nagyon boldogok voltak, hogy a katonai szolgálatom ideje alatt gyakran felkerestem őket, és apám - a „vén bakancsos”210 - azt hiszem, büszkébb volt fiának hadnagyi, mint művészi rangjára. Berta és Ilona húgaim az olaszországi utam feláldozása árán nekik küldött öszszegből valóban nyitottak egy kis divatszalont, és előbb Berta, majd Ilona is férjhez ment; az általam hozott áldozat tehát nem volt egészen hiábavaló. De azzal, hogy a két pénzkereső lány elhagyta a szülői házat, szüleim anyagi helyzete megint csak rosszabbra fordult. Pár évig csak Ármin bátyám segítségére számíthattak, mígnem az én anyagi helyzetem javulásával sikerült anyagi helyzetüket, ha szerény keretek között is, biztosítani. A katonai szolgálat, illetve a fegyvergyakorlatokra való bevonulás nem jelentett számomra semmiféle nehézséget, sőt én kifejezetten szívesen vettem, és jó pihenőnek éreztem ezt a kétévenként megismétlődő nyári kikapcsolódást a nagyvárosi életből és a művészi problémákból, s utána mindig kipihenten és új kedvvel tértem vissza a munkámhoz. Meglepő volt számomra, hogy a honvédség tisztikarában Szabadkán, ahol a polgárság a jó evésnél és a nagy ivásoknál, no és a széptevésnél alig ismert egyéb élvezetet, mennyi kulturált, művelt embert és hány jó barátot találtam. A legénységhez való viszonyom pedig szintén a lehető legjobb volt. Szabadka nagy alföldi parasztváros lévén, a honvédjeim túlnyomó többsége is ebből a kategóriából került ki. A város lakosságának zöme bunyevác származású volt ugyan, így nevezték ezt a horváttal rokon római katolikus hitű nemzetiséget, de ezek is mind jó magyarok voltak, és a legteljesebb egyetértésben éltek a magyar lakossággal. Én a magyar parasztot mindig szerettem, hiszen velük együtt nőttem fel Szabadka poros utcáin, velük verekedtem és vívtam gyerekkoromban Ármin bátyám oldalán nagy csatákat, nem valami komoly ellentét alapján, hanem csak magyar 210 A vén bakancsos és fia, a huszár kedvelt népszínmű. (1917-ben némafilm, 1985-ben TV-film készült a történetből.) 133
