Merk Zsuzsa - Rapcsányi László (szerk.): …Éltem és művész voltam. Telcs Ede visszaemlékezései és útinaplói - Bajai dolgozatok 16. (Baja, 2011)
Vincze Gabriella: "Egész munkásságomban csak meggyőződésem szavára hallgattam" - Telcs Ede szobrászati munkássága
Teles, Zumbusch tanítványaként, még első évesként elnyerte a mesteriskola 300 forintos legnagyobb díját neobarokk Die zwei Durstigen című - karján faungyermeket tartó szatír - kisplasztikájával. Mesterének biztatására a mitológiai témájú szoborcsoportot elküldte az 1893. évi bécsi nemzetközi kiállításra, majd Antwerpenbe is, ahol ezüstérmet nyert vele. A művet Budapesten is kiállította - A két bornemissza címmel - az Országos Magyar Képzőművészeti Társulat 1893/94. évi tavaszi tárlatán. Az egy évvel később ugyancsak sikerrel szereplő, jobb kezében dárdát tartó Góliát szobra után, illetve az 1896-os kiállítást követően, ahol a király, meglátva A két bornemisszát, bemutattatta magának a mestert, helye vitathatatlanná vált a magyar szobrászatban. Korai kisplasztikáin elszakadva a mitológiai témaválasztástól, amelyet még A két bornemissza követ, többnyire a nép köréből származó alakokat, zsánereket formál.6 Igaz, ha nem is témaválasztásában, de kissé humoros felfogásában A két bornemissza, amit az alábbi szavakkal magyarázott Teles, mégiscsak egyfajta előzménye anekdotázó, pajzán zsánereinek: „...úgy gondolom, hogy valami hűtlen nimfa otthagyta ezt a szegény ördögöt, és még a gyermekét is a nyakába varrta, s az most kicsit bizonytalanul, de azért némi büszkeséggel is néz a kis faun rúgkapáló patás lábaira, és megosztja vele borostömlőjének tartalmát.7 Teles groteszkhumoros domborművei - az Enyelgés (Nincs édesebb, mint a méz) és pendantja a Mikor én még legény voltam című - előzményének tekinthetjük a müncheni anekdotizáló zsánerfestészetet is.8 Már csak azért is, mert a Zsolnay-gyár által később sokszorosított művek alján, mint a korábbi Góliáton, narratív színezetet adva azoknak, történetek láthatók. Teles zsánerszobrainak másik csoportja egy a századforduló táján keletkezett, a magyar élet {Bohém, 1899, illetve Öreg honvéd, 1901) vagy még inkább a nép jellegzetes alakjait ábrázoló sorozat. Kisméretű, többnyire terrakottából készült szobrok mint a Földmíves (1901), a Parasztmenyecske (1899), a Kis szégyenlős (1901), a Parasztlegény (1899), az Ülő paraszt (1899), az Álló paraszt ásóval (1906) és az Öreg parasztasszony (1899) abba a preromantika óta élő, folklorisztikus vonulatba illeszthetők bele, mely Magyarországon korábban Vikár Béla anyaggyűjtéseit, Petőfi verseit vagy Izsó táncoló parasztjait eredményezték, és amely a 19. század végére mind a szobrászatban, mind a festészetben országszerte általánossá vált. Teles népi alakokat ábrázoló szobrainál kétségkívül a téma, nem pedig a megformálás volt a lényeges: a népviseletet attribútumként hordó alakok kissé statikus benyomást keltenek, hiányzik belőlük Izsó parasztjainak elevensége. Teles számára a zsánerek nemcsak a hírnevet hozták meg, hiszen a párizsi világkiállításra küldött magyar típusaiból rendeltek a külföldi múzeumok, hanem szakmai pletykákat is szültek. Lyka Károlynak 1901-ben írt levelében Teles arra kényszerült, hogy Enyelgés című domborművének eredetiségét, elsőbbségét 6 A korszakban a zsánerszobrászat akadémia tananyag. Minden szobrásznövendék készít tanulóévei alatt zsánerszobrot. 7 Lásd 70. oldal. 8 Nagy Ildikó, 1993.128. 10
