Merk Zsuzsa - Rapcsányi László (szerk.): A város keresi múltját. Borbiró (Vojnics) Ferenc, Baja város polgármestere. Emlékezések, dokumentumok - Bajai dolgozatok 15. (Baja, 2007)
Levelezés. 1929-1962
veket és más dolgokat, amiket még régen hozzánk elhozott, hogy egyszer majd visszaadhassam. Kezét csókolja, őszinte tisztelettel [Gőbel József] Félbehajtott géppapírra géppel írt levél. Borbíró Ferenc 1962. december 31-én halt meg. Borbíró Márta hamarosan, 1963. július 13-án elhunyt. Gőbel József hagyatékából. 1964 68. Gőbel József - Szent-Györgyi Albertnek [Budapest, 1964. január 9.] Professzor Úr! Megrendülve hallottam Felesége elhunyténak hírét. Engedje meg, hogy - bár nagyon elkésve - őszinte részvétemet nyilvánítsam. Engedje meg egyúttal, hogy megkérdezzem, tudja-e, hogy sok könyve, sőt jegyzete, oklevele stb. nálam van? 1951 nyarának elején valaki megsúgta Feri bátyámnak, hogy a rövidesen meginduló „kitelepítési akció” listáján szerepel. Ő ekkor holmija jórészét tervszerűen elvitte rokonokhoz, barátokhoz. Ennek során került hozzám sok családi emlék (fényképalbum stb.), az összes angol könyv, valamint Professzor úrnak náluk hagyott több jegyzete stb. Pontosan nem is tudom, mi van közöttük, mert ugyanúgy őrzöm őket, ahogyan kaptam. Csak a könyvekről készítettem akkor egy listát, mert sokat közülük eladtam, hogy pénzt küldhessek Feri bátyáméknak Keszthelyre. A kitüntetéseket a család egyik tagjának pedig 1959 nyarán adtam át Feri bátyám írására. Rendes levél útján eddig nem akartam e kérdést feltenni, mert néha az embernek az az érzése, mintha a külföldre menő leveleket (vagy azok egy részét) átolvassák. Most egy kedves barátom látogatását használom fel, ő e levelemet Amerikában fogja feladni. Évekig, ha nem is egészen rendszeresen, de mégis váltottunk leveleket Feri bátyámmal. (Nem vagyok családtag, csak többévtizedes barát.) Most gyors egymásutánban 0 és leánya is elhunytak. Kötelességemnek tartom ezért, hogy e levél útján jelentkezzem, és felhívjam szíves figyelmét (ha esetleg erre Feri bátyámék útján sor nem került volna), hogy nálam vannak - bármikor rendelkezésére álló - jegyzetei, könyvei, oklevelei stb. Őszinte nagyrabecsüléssel köszönti (dr. Gőbel József) Budapest, VIII. Horváth Mihály tér 11. Géppapírra, géppel írt levél másolata Gőbel József hagyatékából. 162