Merk Zsuzsa - Rapcsányi László (szerk.): A város keresi múltját. Borbiró (Vojnics) Ferenc, Baja város polgármestere. Emlékezések, dokumentumok - Bajai dolgozatok 15. (Baja, 2007)
Levelezés. 1929-1962
miatt nem lenne szabad. Szeretném lebeszélni, de nem sikerül. Mi Ferivel idehaza iparkodunk rendet tartani, de mostanában olyan fáradósak vagyunk, hogy most veszem észre, hogy nem vagyok 16 éves. Kicsit sokat is írtam magunkról, pedig igazán rendesebb dolog lett volna, ha nem panaszkodnék csak arról, hogy nem kapunk leveleket. Ez a legnagyobb gond. Tamástól már 5 hónapja, Cilikétől egy az ünnepek után, és még néha Bálinttól egy-egy.1 Dezső angyali jóságú, és sokan gondolnak ránk. Igen, ilyen nemes lelkű barátaink, mint maguk. Andráskám fogadja részvétemet édesanyja halála alkalmával. Tudom, egy gyermeknek fáj ez, de mi öregek nemigen sajnáljuk itthagyni ezt a világot. Szegény [olvashatatlan szó] nagyon sajnáljuk, mert olyan jóságos volt hozzánk. Sándorék írták, hogy beteg, és hogy nem menthető. Sándorék aranyosak, sokat gondolnak ránk. Édeseim, egy van, ami elkíséri az embert az öregségbe, és ami örömöt okoz az, ha valakihez jóságosak voltunk. Sajnos nálam nagy hiányérzés is van, most már csak imádkozni tudok a jótevőimért. Még sok-sok hálás köszönet, és a boldog húsvéti asztaluknál mi is ott ülünk. Ugye velünk örülnek? Az édes gyermekeket már nem is illik csókoltatni ilyen öregasszonynak, csókolják meg őket helyettünk is. Mincikét öleli, Andrást szeretettel köszönti Piroska n. Keszthely, 1953. márc. 24. A levél autográf, kisalakú, kockás füzetből kitépett lapokra tintával íródott. Nagy András hagyatékában. 1 Ciliké: Borbíró Márta családon belüli beceneve. 27. Borbíró Ferenc - Nagy Andrásnak [Keszthely, 1953. április 7.] Andriskám! Megütöttél egy húrt, talán szabad nekem azt egy kissé továbbpengetnem. A hallásom már annyira gyarló, hogy hovatovább már házi használatra sem elegendő. Hát persze a prédikációból semmit sem értek. Ezért kértem az itteni volt karmelita, most külvárosi plébánostól valami nekem való nagyböjti könyvet. Az olvasás még megy valahogy. Megmondtam: Banghára, Prohászkára, Tóthra, Síkra gondolok.1 Van nehány ilyen könyvem, de azok Pesten várják a föltámadást. Kaptam Egy karmelita elmélkedéseit Jézus szenvedéséről. Pompás, kiadós könyv, csak gyengébb stílusával marad el az említett szerzők mögött. És külön íze van, karmelita íz. Például sose mondja: az „Úr” Jézus, pedig maga az evangélium gyakran urazza Őt, hanem mindig az „édes Jézusról” beszél. A karmelita közelebb érzi magát Hozzá! Hanem a tartalom, a mondanivaló bőséges, itt-ott lélegzetállító. Például, amikor a szeretet isteni parancsáról elmélkedik: Szeresd felebarátodat, mint tenmagadat! Hát, ez a parancs mindig is kemény dió volt számomra. Egyenesen megdöbbentem, amikor olvastam erős kihangsúlyozását annak, hogy a krisztusi tanítás igazában az: Szeressétek egymást úgy, ahogy én szerettelek titeket! Az Úr Jézus ti. föláldozta magát 76
