Merk Zsuzsa - Rapcsányi László (szerk.): A város keresi múltját. Borbiró (Vojnics) Ferenc, Baja város polgármestere. Emlékezések, dokumentumok - Bajai dolgozatok 15. (Baja, 2007)
Levelezés. 1929-1962
magot. Feltehető, hogy ez a fiatalember valóban arra talált nálunk, amit másutt nem kapott: otthonra. Több fiatal lány kereste már Babéit, akik Hévízen együtt dolgoztak vele, hogy lássák, s vele pár szót válthassanak. Bizonnyal nagyon kellemes pályatársnak találták. Mégis, nincs számára már másutt hely, csak a disznópiacon. Ott is csak időleges napszámos, mert a fagy, az eső... árt a krumplinak. (No, a disznópiacot is jó lenne másra keresztelni, mert én ott embereket többször láttam, de disznót még egyet se.) Élünk, hogy miből, nem tudom. Hogy minek, azt még kevésbé. Tisztában vagyok azzal: pusztulásra vagyunk kárhoztatva, s csak idő kérdése, hogy ez mikor következik be. Néha azt hiszem, hogy majd megáll a szél, de tapasztalni csak azt tapasztalom, lankadatlanul fúj. Nagy erőt ad a tudat, hogy nem adtam okot erre a bánásmódra, csak fáj, hogy az az enyémeket is épp úgy sújtja. Mégis, látod, nincs a lelkemben sem gyűlölet, sem harag. Nagyon őszinte az imádságom: „Bocsásd meg a mi vétkeinket, miképpen...” Csúnyán lecsúsztunk. De csak külsőben, belül változatlanul tartjuk a szintet, s hisszük, hogy onnan a végén csak magasabbra kerülünk. Nem felejtem, sokunknak sorsa ez, s hogy vannak szép számmal, akiknek vállain még súlyosabb a teher. Fokozottan fáj, hogy többen az ismerősök, a bajaiak, a pályatársak közül is. Szeretném tudni, hogy feléjük is sugárzik annyi barátság, részvét, mint amennyiben nekünk van részünk. Nagy jótétemény ez ebben a ködös, napsütés nélküli világban! Akár hiszed, akár nem, szombaton konyhai kisegítő szolgálatra lettem berendelve: diót tömi és tisztítani Andrásék tavalyi, még mindig tartó csomagjából. Munka közben futott be az újabb küldemény, s a kedves híradás. Elhiszem, hogy a nyári nagy szárazságot a bajai szőlőskertek is megsínylették. Jó, hogy ezt megírtad, mert a láda tartalmából nem ezt láttuk. Igaz, a diószemek kisebbek, de számuk kitöltötte a „hiányt”. Az almáról meg eszembe jut t Miskolczy [Ferenc] nászunknak egy pomológus tanácsa: a nagy alma csak a szemnek szép (túlduzzadt sejtek), a szájnak a normális fejlődésű a kedves (több benne a zamat). Majd ha te is megöregszel, tapasztalni fogod, hogy milyen élénk emléket tud kiváltani néha egész csekélység. Most például, hogy a ládán megismertem a kezed vonását, lepergett szemem előtt hosszú filmje egy bajai regatta-kirándulásnak. Lehet, hogy te nem is emlékszel rá. Vedd szívesen, hogy most leírom. Nyár volt, amikor több hajóval, napos kirándulásra indultunk. Irány: a fekete erdő. Hűvös reggel volt, de mindenikünk biztosra vette: délre felmelegszik az idő. Ezért, senki sem vitt magával még csak törölközőt sem. A szél azonban délre még csak erősebb lett, s hidegebb. Végül mégiscsak ki kellett kötni, mert a folytonos evezésben elfáradtunk, s meg is éheztünk. Igen ám, de mindenki hideget hozott magával, holott melegre vágytunk. Hiába húzódott mindegyikünk egy-egy fatörzshöz, csak dideregtünk. Hiába tréfáztunk, mégiscsak fáztunk. Csak az Andris volt kivétel. Ő sose hagyta el a teljes turista-felszerelést. Kibontva csomagját, forró teát főzött magának. Igaz, hogy dunai vízből. Andris udvariasan kínált bennünket, de mi álszemérmesen kitértünk az unszolás elől, sőt voltak, akik gáncsolták: hogy lehet dunai vizet használni a teához! Andris kezdte magyarázni, a forralás fertőtlenít, de különben is, messzire nincs lakott hely, holott tudományosan megállapították, hogy a Duna vize Budapest alatt már 7 km-re kifogástalan az öntisztulás révén. De mindez nem használt, ahogy a kirándulásokon már szokás, tovább rágták Andrást, aki azonban rájuk se hederített, hanem a legnagyobb nyugalommal tovább teázott. Én voltam az első, aki beadtam a derekamat, de utánam mások is „elveik fenntartásával” átpártoltak. Andris alig győzte főzni a teát, persze mindig csak dunai vízből. Voltak azonban, akik nagy keservesen, de keményen kitartottak, de folyton gyengült a vesézésük, s tán nem is kellett 65 !
