Merk Zsuzsa - Rapcsányi László (szerk.): A város keresi múltját. Borbiró (Vojnics) Ferenc, Baja város polgármestere. Emlékezések, dokumentumok - Bajai dolgozatok 15. (Baja, 2007)
Levelezés. 1929-1962
egészen mentes tisztikar? Még akkor is, ha a kiválasztás és gondozás nagyon lelkiismeretes. A leggondosabb kiválasztó is tévedhet, csalódhat, de betegségek, sorscsapások leronthatják annak értékét is, akinek elindulása a legszebb reményekkel biztatott. Amikor azonban megállapítás az, hogy maga a közigazgatás rossz, színvonal alatti, akkor a hiba mindig rajta kívül keresendő. A te meghatározásoddal élve, a Hatalom, esetleg a Hatalom és Társadalom területén. Egy város háztartása válságba került, gyakori vendége lett a végrehajtó. A kormány beavatkozása vált szükségessé. Hogy helyes gyógymódot alkalmazhasson, a kiküldött azt is kutatta, mi juttatta a várost a lejtőre, és hogy juthatott annyira mélyre? Amikor már eléggé tisztán látott, a városatyákat is egybekérte, és megkérdezte tőlük: Ok minek tulajdonítják a bajt? Általános volt a felelet: a gyarló tisztikarnak. A kiküldött tovább kérdezte: Nem gondolják-e, hogy ez a felelet nem adhatja a kellő magyarázatot; nem érzik-e, hogy a baj gyökerének mélyebben kell lenni, a közgyűlésben, sőt talán azon is túl, magában a közönségben?! Általános elképedés fogadta ezt a feltételezést. De a kiküldött nyugodtan folytatta: Igaz-e, hogy mindegyikük tudta, hogy az előző polgármesternek „szerencsejátékos” stílusa lejtőre juttatta a várost? Mondták: Igen, ezt tudtuk. — Hát igaz-e, hogy mindanynyian tudták, hogy az utódja derék, minden rokonszenvre érdemes ember, de nem vezetésre termett? - Hát igen, ezt is tudtuk, de ... mégis megválasztottuk, mert... nagy családja van; mert... hosszú hadifogságot szenvedett; mert... régi, „soron következett” tisztviselő. Amire megállapításul kapták: Ez mind szép, de ha még így is volna, a felelősség teljes súllyal rájuk nehezül. Mert ha megokoltnak látták megjutalmazását, miért nem szavaztak meg számára valami címen külön javadalmat? Ezt elbírta volna a város háztartása. Ha meg kitüntetni akarták, miért nem eszközöltek ki számára akkora érdemrendet, amekkora csak ráfért volna. A köznek ebből sem lett volna érzékenyebb kára. Csak feladatot ne ruháztak volna arra a vállra, amelyről tudták, hogy azt nem bírja el! - De egymás között legyünk őszinték! - folytatta a kiküldött. - A megválasztásnak adott magyarázata valóban helytálló-e mindegyikük részéről? Többüknél - a törzsfőnököknél! - nem játszott-e szerepet annak felismerése, hogy az utód puha, és ellenszegülésre képtelen, s így alatta minden úgy fog majd történni a Városházán, ahogyan ők diktálják?! Kellemetlenkedni akart a kiküldött? Dehogy, csak meggyőzni kívánta a városatyákat, hogyha már megcsinálták a bajt, méltán várhat tőlük megértést, és teljes támogatást a bizony keserű orvoslásban. A szanálás helyes módja többször az: kinyitni az összes ablakokat, hogy friss levegő árassza el a megáporodott levegőjű hivatali szobákat. Abban a városban fordítva volt: még az ajtókat is jó lett volna eltorlaszolni. Egy alkalommal az utcán a kiküldött oldalán ment főtisztviselö valakinek nagyot köszönt. A kiküldött megkérdezte, kinek szólt ez a feltűnően udvarias köszöntés? - X. Y. kereskedőnek. Hamarosan befejeződik a harmadik kényszeregyezsége ..., s akkor már teljesen beérkezik. Hát szabad volt csodálkozni a tisztikar gyarló színvonalán olyan városban, ahol a közszellem ennyire fertőzött? -Egy másik városban polgármesternek választottak meg egy nem is „soron következett” tisztviselőt, akinek könnyelműségekre hajlamos természete, léha felfogása - a piaci kofák előtt is ismert volt. De tudott nagyon kedves, „édesszájú” lenni, és különösen tudta magát hasznosítani - választásokon. Persze, hogy karakterhibái a polgármesteri székben hamarosan botránnyá nőttek, súlyos kárával a közpénztámak. Kiket terhelt ezért az igazi 39
