Merk Zsuzsa - Rapcsányi László (szerk.): A város keresi múltját. Borbiró (Vojnics) Ferenc, Baja város polgármestere. Emlékezések, dokumentumok - Bajai dolgozatok 15. (Baja, 2007)
"Egy-két szilánk az én összetört életemből" - Sajtóválogatás. 1914-1956
Mi tudjuk, hogy a cikkíró szerkesztő halasi ember, és nem is vesszük rossz néven, hogy hazabeszél, de azt rossz néven vesszük, hogy otthonát otthagyva Bácskába jött, itt keresi meg kenyerét - mégis ennek a Bácskának érdekei ellen foglal állást. Baján évtizedek óta két napilap jelenik meg, Halasnak csak egy hetilapja van; cikkíró is újságíró, s ahelyett, hogy Halason kísérelt volna meg egy napilapot, vagy egy másik lapot életre kelteni, eljött Bácskába, falura, s itt alapított hetilapot, mely nyilvánvalóan jövedelmezőbb és rentábilisabb, mint a halasi. Tehát a bácskai falvak jobb boldogulási lehetőséget nyújtanak egy lap számára, mint Halas városa, mégis Halast óhajtja megyei központtá tenni. Mi mindenesetre megjegyezzük magunknak, ki van ellenünk, ki van a bácskai érdekek ellen. Mozduljon meg Baja városának és a megyének minden közjogi korporációja, társadalmi egyesülete, és foglaljon állást a megyeszékhely kérdésében. Az ügyet tartsuk felszínen, nehogy meglepetés érjen bennünket. Független Magyarság 1932. január 13. (szerda) A megyei székhely kérdése Gróf Károlyi Gyula miniszterelnök nyilatkozott Bács megye és Dél-Pest megye egyesítésének kérdésében. Kijelentette, hogy a kérdés nem aktuális, a minisztertanács elé nem került; de tett a miniszterelnök olyan kijelentést is, mely kell, hogy gondolkodóba ejtsen bennünket. Bejelentette ugyanis, hogy a közigazgatás racionalizálására hamarosan rákerül a sor, s mi azt hisszük, a racionalizálás aktuálissá teszi majd Pest megye kettéosztásának kérdését is. Ellenőrizhetetlen forrásból bejárta már egyszer városunkat a hír, hogy a hatos bizottság foglalkozott Pest megye kettéosztásának kérdésével; mindezek olyan jelek, hogy a legnagyobb éberségre szorítanak bennünket. Nem feledkezhetünk meg arról sem, hogy Kiskunhalas két nagybizottságot küldött ki, amelyeknek tagjai a város közhivatali, egyházi, társadalmi, gazdasági és kereskedelmi életének kiválóságai. A nagybizottságok élén a polgármester áll; minden bizottság albizottságokra oszlik különféle feladatkörrel. Tervbe vették az érdekelt községekben kifejtendő propagandát is. Nem becsüljük túl Halas társadalmi megmozdulását, de nem is becsüljük le. Nekünk nagy erősségünk ügyünk igazsága. Nem lehet olyan pártatlan fórum, mely racionalizálási, gazdasági, kereskedelmi, kulturális, közlekedési szempontból hátrányunkra dönthetne Halassal szemben. Különösen kedvező reánk nézve, hogy országgyűlési képviselőnk, dr. Walko Lajos a kormány tagja. Idestova egy évtizedes kapcsolat fűzi Bajához, ismeri városunk gazdasági jelentőségét, kultúráját, erős önkormányzati szellemét; az ő támogatása mindenesetre felér néhány százas bizottsággal, de ez nem menthet fel bennünket az alól az erkölcsi obligó alól, hogy társadalmi úton is mindent meg ne tegyünk Bajának megkedveltetése érdekében. Pest megye déli részének községei - Baja szomszédságában - természetszerűleg ide gravitálnak. A távolabb fekvőket pedig meg kell nyernünk. 388