Merk Zsuzsa - Rapcsányi László (szerk.): A város keresi múltját. Borbiró (Vojnics) Ferenc, Baja város polgármestere. Emlékezések, dokumentumok - Bajai dolgozatok 15. (Baja, 2007)
"Egy-két szilánk az én összetört életemből" - Sajtóválogatás. 1914-1956
Hónapok óta szálldos a levegőben valami. Suttognak itt is, ott is, nyilatkoznak, cáfolnak, megszüntetik, beolvasztják, megnagyobbítják ezt a szánalmasan megnyomorodott, maradék Bácsországot. Úgy látszik, véglegesen be akarnak már rendezkedni itt a szűkre szabott trianoni falak mögött. A sok bizonytalan találgatás és titokzatosság után most végre egy konkrét tervezet fekszik előttünk. A racionalizálás kormánybiztosa Ismeretes, hogy néhány hónappal ezelőtt Magyary Zoltán dr. egyetemi tanár kapott teljhatalmú megbízást arra, hogy az egész magyar közigazgatás racionalizálásának tervezetét elkészítse. A kérdés igen fontos és életbe vágó, hiszen a közigazgatás több ágazatában a bürokratizmus már annyira túlteng, hogy annak változatlan fenntartása teljesen megakaszt mindenféle fejlődést, és a nemzetgazdasági élet fejlődöttebb szükségletének nem képes eleget tenni. Magyary Zoltán valóban alaposan fogott a munkához. Első tervezetében még nagyjából a meglévő keretek közt mozogva igyekszik kisebb átcsoportosításokkal, egyes intézmények egybeolvasztásával olcsóbb, gazdaságosabb, és a nép érdekeit jobban szem előtt tartó közigazgatási beosztást teremteni. Második tervezete azonban sokkal merészebb és radikálisabb. Abból a tényből indul ki, hogy Magyarországot jelenleg 198 közigazgatási szervezet, 2000 törvény és 3000 rendelet alapján igazgatja. Ezek a számok eléggé mutatják a tarthatatlan helyzetet. Egy másik nagy baj az, hogy közigazgatási centrumaink egy része nehezen közelíthető meg. Ennek kiküszöbölése céljából Magyary Zoltán dr. Teleki Pál gróf egyetemi tanár és Hantos Gyula dr. egyetemi magántanár segítségével térképeket dolgoztatott ki. A térképek a kormánybiztos elgondolásának azt az alapelvét iparkodnak realizálni, hogy a közigazgatási, igazságszolgáltatási stb. egységek úgy osztassanak be, hogy a jogkereső, illetve ügyeit intéző közönség, ha reggel négy órakor elindult lakóhelyéről, déli 12 órára; ha reggel 8 órakor indul el, úgy délután hat órára vissza is térhessen oda. Közben azonban legalább 3 óra juthasson dolgának végzésére. Solt-Kiskun- Bács-Bodrog vármegye ? Ezen a térképen Pest vármegye ketté van osztva. Bár Magyary megjegyzi, hogy az ilyen intézkedések sok érzelmi és érdekköri ellenállást váltanak ki, ezt mégis szükségesnek találja. Dél-Pest megyét Csonka Bács-Bodrog vármegyével egészíti ki, és ebből alkot egy új vármegyét: Solt-Kiskun-Bács-Bodrog vm. elnevezéssel, amelyek székhelyéül Kiskunhalas van kijelölve. Természetesen mondanunk sem kell, hogy ez a tervezet nemcsak Baja, de az egész maradék Bácska érdekeit mélyen sérti. Baját semmiféle gazdasági kapcsolat nem fűzi Kiskunhalashoz, a csonka Bácska gazdasági szálai pedig Baján futnak össze. Éppen ezért 382