Merk Zsuzsa - Rapcsányi László (szerk.): A város keresi múltját. Borbiró (Vojnics) Ferenc, Baja város polgármestere. Emlékezések, dokumentumok - Bajai dolgozatok 15. (Baja, 2007)
"Egy-két szilánk az én összetört életemből" - Sajtóválogatás. 1914-1956
Ez a szellem nyerte meg számunkra Walko őexcellenciájának és Schóber Öméltóságának értékes rokonszenvét, s ennek köszönhetjük, hogy mi bennük nemcsak a város neves törvényhozási képviselőit, de egyben legkészségesebb és leghatékonyabb támogatóit is tiszteljük. Csoda-e, hogy ebben a levegőben ma már más az értéke, a súlya, országos viszonylatban is más a tekintélye, mert más a teljesítménye is a közigazgatásnak. Van-e azon megütközni való, hogy ebben a miliőben, ilyen támogatások mellett a jószándékú vezetésnek munkája nem gyümölcstelen. Nem inkább az a természetes, hogy azok, akik az elért eredményeket mélyebben vizsgálják, azok ma már a város jövőjébe is bizalmat helyeznek. Mert az eredményekben nemcsak a külső - még nagyon is fogyatékos - sikereket látják meg; a mégis elvitathatatlan fejlődés mellett nemcsak a záró számadásoknak a mai viszonyok között annyira fontos egyensúlyát és folyton javuló mérlegét állapítják meg, hanem azok mögött észreveszik és értékelik minden eredménynek legfőbb rugóját s a jövőnek is legbiztosabb alapját: azt a szellemi és erkölcsi tőkegyarapodást, mellyel ez az önkormányzati élet, amikor szerte a világon fojtogat a háború egyik legnagyobb átka, a materializmusnak rothasztó levegője, ezekben a rendkívül nehéz időkben is, szerepét meghaladó mértékben, nemcsak magát, de az egyetemes magyar közéletet is gazdagította. Ezekből az eredményekből az én részem alig több, mint az üveglencséé. Törekedtem a lencse felületét tisztán, és mindig Önök felé tartani, hogy az onnan felém özönlő sugarakat összegyűjtsem, és azokat egy pontra: a város érdekeire irányítva, lassanként minden nehézséget megoldó erővé egyesítsem. Ha valaki ezután is még túlozná a lencsének szerepét, annak azt felelném: ám hasson, gyújtson vele akkor is, ha fóléje viharzó felhők tornyosulnak, vagy ráborul a közömbösségnek fekete éjszakája! Mélyen Tisztelt Hölgyek és Urak! Bevallom, kedves nekem a mai ünnep. Kevés rózsát termett közéleti pályámnak kivételes emlékei közé sorozom. Külön-külön is nagyon hálás vagyok mindannyiuknak, akik megjelenésükkel, munkájukkal, szerepvállalásukkal az ünnep fényét és melegét emelni szívesek voltak. De értékes és maradandó örömöt nyújtó számomra is csak akkor lesz, ha a szíveknek mai összedobbanása csak újabb ösztönzésül fog szolgálni arra, hogy a megkezdett, valóban nehéz, de reális komoly sikereket egyedül biztosító úton továbbra is együtt, kézt kézben fogva haladunk. Ha mindannyian tanulságul őrizzük meg azt, hogy nincs nyugodt, biztos haladás; nincs a külsőségekben is jelentkező valódi fejlődés belső értékek szerzése és gazdagítása nélkül. E törekvésünket tudná-e számunkra jobban biztosítani más, mint az, hogy az idei Szent Imre-év lezárásakor, nemcsak a törvényhozás márványtáblájába véssük, de szívünkbe is foglaljuk és gyermekeink leikébe is átültetjük királyságunk megalapítójának, Szent István királynak nemcsak szent fiához intézett fenséges tanításait: „Legyünk hűséges, önzetlen és áldozatos munkásai a nemzet érdekeinek, hogy elhatározásainkból és tetteinkből áldás, békesség és a régi dicsőség szálljon a magyar Hazára!” Óriási tapsorkán és éljenzés követi a polgármester utolsó szavait. Az egész bizottság és a vendégek felállottak, és úgy tapsoltak a gyújtó lelkesedéssel elmondott beszédnek. 371
