Merk Zsuzsa - Rapcsányi László (szerk.): A város keresi múltját. Borbiró (Vojnics) Ferenc, Baja város polgármestere. Emlékezések, dokumentumok - Bajai dolgozatok 15. (Baja, 2007)
"Egy-két szilánk az én összetört életemből" - Sajtóválogatás. 1914-1956
A szerb közigazgatást különben egész idő alatt a tudatlanság, a járatlanság, felületesség és a nagyközönség érdekei iránti teljes érzéketlenség jellemezte. A régi magyar tanács tagjai csak keveset segíthettek a közállapotokon, mert szavazati jogaikat nem gyakorolhatták, és mert a szerb kormánytól érkezett intézkedéseket maguk a szerb hivatalnokok sem teljesítették, sőt az egyes hatóságok és közegek egymás rendelkezéseit sem vették figyelembe - ami teljes bizonytalanságot, jog nélküli állapotot teremtett, amelyben azután a megvesztegetéstől kezdve a bűncselekmények egész sorozatával találkoztunk. Amikor 1919 tavaszán a Narodna Uprava a szerb kormányhatóságba beolvadt, a magyar tisztviselői kar és a többi közalkalmazottak közvetlenül a proletárdiktatúra kitörése előtt az esküt visszavonták. Egyértelmű hazafias elhatározásuk, amiről dicsérettel, elismeréssel kell megemlékeznem, egy hosszú kálváriára vezetett. A szerb hatóság, melyet a közalkalmazottak egyöntetű, bátor fellépése megfélemlített, első büntetési tételként a javadalmazásuk beszüntetését alkalmazta, és később, mint látni fogjuk, fájdalmas megaláztatást, s hosszú rabságot szenvedtetett át velük. Ugyancsak 1919 tavaszán, a szerb 9. ezred egy zászlóalja váltotta fel a vörös uralom netáni támadásával szemben gyengének talált megszálló csapatot. Ez a zászlóalj fegyelmezetlen, vad, kultúrálatlan katonákból került ki, akik városunkat minden vonatkozásban szabad prédának tekintették. Nehéz napokat, súlyos megpróbáltatásokat élt át a város polgársága. Teljesen megszűnt a személyi és vagyoni biztonság. A katonák nyílt utcán támadták meg s rabolták ki a védtelen polgárokat. Éjjelente egyik betörés, rablás a másikat érte, ami polgárságunkat örökös rettegésben tartotta. Ellátogattak a katonák a külterületekre, tanyákra és mátéházai majorokba is, mindenütt pusztítva, rabolva, s ha ellenállásra találtak, úgy a védekező polgárt puskatussal vagy oldalfegyverrel kényszerítették a balkáni hatalomnak való engedelmességre, és ha valaki panaszt merészelt tenni a „kis entente” fegyveres képviselője ellen, úgy vagy azzal a felszólítással bocsátották útnak, hogy erőszakoskodó vitéz katonát vezesse elő, vagy pedig, ami gyakoribb eset volt, a panaszkodót néhány rövid hónapra lecsukták. A lecsukottak élelmezéséről a balkáni jogszokások szerint a hozzátartozók voltak kötelesek gondoskodni, és ha a távolabb lakó hozzátartozó csak napok vagy esetleg hetek múlva értesült a letartóztatásról, úgy az illető csakis rabtársai emberszeretetéből tengethette nyomorult életét. De előfordult ismételten, hogy a letartóztatott összeesett az éhségtől, amikor azután mint betegállományt kórházba szállították. A magyar tisztviselők ismételten küldöttségileg keresték fel a polgári és katonai hatóságok vezetőit, hogy a balkáni állapotot szüntesse be. Nem tettek semmit, de azt mégis megengedték, hogy fegyver nélküli polgárőrséget szervezzünk. Ennek a hírhedt ezrednek rezsimje alatt köszöntött ránk az első Petár-nap. Szigorú parancsban kapta meg a város lakossága az utasítást, hogy házaik lobogódíszt öltsenek, s ablakaik fényárban ússzanak. Dicséret és elismerés illeti Baja város ama nemzethű polgárait, akik tudva, hogy a parancs nem teljesítése esetén zaklatásnak, letartóztatásnak, megveretésnek, sőt életveszélynek teszik ki magukat a szerb zászlók kitűzésével, ablakaik kivilágításával mégsem nyilvánították örömüket, hódolatukat a szerbek királyának. A megtorlás azonnal bekövetkezett. Még az este beverték az összes ki nem világított ablakokat, amiket a balkáni ipar pótolni nem tudott, s a lakosság papírlapokkal volt kénytelen a tél hidege ellen védekezni. Erre az időre esik az állatrekvirálás is, amit az állomány 50%-a erejéig kérlelhetetlen szi-316
