Merk Zsuzsa - Rapcsányi László (szerk.): A város keresi múltját. Borbiró (Vojnics) Ferenc, Baja város polgármestere. Emlékezések, dokumentumok - Bajai dolgozatok 15. (Baja, 2007)
"Egy-két szilánk az én összetört életemből" - Össze-visszák
kevés helyen igazítanék rajtuk. De ez igazában csak azt jelenti: túl vagyok már régen a deleién! Fiatalságom - az akkori fogalmak szerint - nehéz, küszködésekkel teljes volt. Később nemegyszer éreztem, jogi képzettségem mennyire hiányos! Hiszen igazában mindig csak a vizsgákra tanultam. Az egyetemen előadást csak keveset hallottam, hozzá rendszertelenül. A szemináriumokról pedig csak hírből hallottam. Később a Wlassics [Gyula] rendezte 2 továbbképző tanfolyamon vehettem részt, nagy haszonnal! Általános műveltségem fejlesztésével alig törődhettem. Ennek hátrányát főleg közművelődési tanácsnok koromban (1906-1908) éreztem, hiszen én vezetni akartam, élesztő szerettem volna lenni városom kulturális életében! Nagy baj volt elégtelen nyelvtudásom. Nem vádolhatom magam. Annyi energiámat fordítottam a nyelvtanulásra, hogy mások ennyi fáradsággal egyetemi rangfokozatot tudtak volna elérni. Én meg csak annyira jutottam, hogy a szemem elégjél tudott németül is, szerbül is; de a fülem hozzá nem volt jó, a szám meg akadozott, többször meg is állt. Valjevói „vendégszereplésem” idején meglátogatott dr. Pollermann tiszti főorvos. Előre beharangoztam az ottaniaknak, hogy most jön egy „magyar”, aki jól beszél szerbül. Mikor elment, az volt az ítélet: Pollermann folyékonyan beszél, de hibásan; maga alig követ el hibát, de lassú taktusban beszél. Persze, ha nekem nem jutott valamely fogalomnak igazi neve az eszembe, mindjárt zavarba jöttem, s folyton előttem állt a nyelvtani szabály: most imperfectum [befejezetlen cselekvés] kell, most meg aorisztosz (a szerbben van, tán mert közel vannak a görögökhöz — elbeszélő múlt). Pollermannak, ha nem jutott eszébe pl. a templom szerb szava, pillanatnyi zavar nélkül pótolta körülírással: az Isten háza! Az igeidők finomságaira pedig egyszerűen nem ügyelt. De a nyelve pörgött. Azt se mondhatom, hogy felnőtt koromban a nyelveket nem szerettem, hiszen még ma is szívesen olvasok nyelvészeti munkákat! Úgy látszik, mégiscsak igaza volt Webel tanárnak! Kitüntetések Nem panaszkodhatom, elismerésben, sőt kitüntetésben elégszer volt részem. Somogyi Szilveszterrel, Szeged polgármesterével elsők voltunk, akik a polgármesterek sorából az érdemrend II. osztályát megkapták. Egyetlen, aki 10 hónapos főispánkodás után megkapta hozzá a csillagot is. Tudtommal még csak gr. Széchenyi, Fejér megyei főispán kapta meg főispánságának 15. évfordulóján. Nem tagadom, mind a két kitüntetés jólesett, mind a kettő megkülönböztető volt. De rendjelet életemben csak egyszer viseltem, a kassai ünnepi közgyűlésen. Akkor is csak a közgyűlésen részt vett katonatisztekre való tekintettel. Hadd lássák, ha nincs is sok, de amit fölteszek, egyik se... alpári. (Az olasz koronarend parancsnoki keresztje volt a másik.) Ezek a kitüntetések legyezgették a hiúságomat, de olyan jóleső melegséggel egyik se öntött el, mint a két alábbi: Egy Bács megyei polgár nyitotta rám az ajtót. Előadván kívánságát, felvilágosítottam, ügyének elintézése nem tartozik hozzánk. De csak erősködött, találjak rá módot, hogy kérése a Városházán intéződjék el. Nagyon elszomorodott, amikor megmondtam: erre nincs lehetőség. 227
