Merk Zsuzsa - Rapcsányi László (szerk.): A város keresi múltját. Borbiró (Vojnics) Ferenc, Baja város polgármestere. Emlékezések, dokumentumok - Bajai dolgozatok 15. (Baja, 2007)
"Egy-két szilánk az én összetört életemből" - Össze-visszák
Megokolását a következőkben adta elő: Nagy értéke a törvényhatósági bizottságnak, hogy a haladás útján az ősök nyomdokain jár. Az ősök legfőbb tanítása az, hogy adjuk meg az Istennek, ami az Istené. Elmondhatjuk, ezt a tanítását is hűn követtük. Őseink emelték az ékes, kéttornyú öregtemplomot. Mi azt megújítottuk, terra novával burkoltuk, környékét parkosítottuk, szép templomokat emeltettünk a külterületen is. Őseink a templom áhítatát gazdag festéssel fokozták. Mi a festést megújítottuk, annak hatását villanyfénnyel emeltük. Csak egyről feledkeztünk meg: a kórusról. Pedig az ősök arra is gondoltak: nem csak orgonával, de korszerű zenével is hódolva a Mindenhatónak. A most előterjesztett javaslat azt célozza, hogy amit ezen a részen eddig mulasztottunk, azt most behozzuk. Legyen: a kórusszolgálat is a haladó idő jegyében teljes. Méltón fejezze ki hálánkat a Gondviselés iránt, amelynek népünk boldogulását elsősorban köszönhetjük. A polgármester beszédét élénk helyesléssel fogadták, egyakarással, vita nélkül emelték határozattá. Ha feltárta volna, hogy ez a zenekar többet fog játszani a színházban, ahol bokorugrós szoknyában járt táncokat is fog kísérni; a fűrdőszezonban Palicsfürdő közönségét fogja szórakoztatni, amikor a tanyavilágban nehéz munkában verejtékeznek a homlokok; s a filharmóniának fogják törzsét képezni, amikor azt se tudják, mi fán terem a filharmónia (lehet, hogy ez is valami kártékony jószág, mint a filoxéra) - a javaslatot aligha fogadták volna olyan lelkes helyesléssel, tán vitát is keltett volna, s a főispán aligha állapíthatta volna meg; a javaslatot a közgyűlés egyhangú határozatra emelte. Nem tudom, Bíró [Károly] hallott-e a debreceni példáról. Honnan, honnan nem, én már hallottam róla. És mert azóta se olvastam róla sehol, szívesen továbbadom, kár volna a feledésnek hagyni. Már régen volt... Debrecen méltó, állandó színház építésére készült. A közművelődési tanácsnak lelkes, hatásos beszédben vázolta, hogy Debrecen nagysága, színvonala egyként megkívánja, hogy mindenben korszerű színháza legyen. Beszédét gyakran szakította meg feltörő taps. A közgyűlés „hivatalos” szónokát is élénk helyeslés kísérte. Hozzászólt az ellenzék vezére is, a javaslatot ő is elfogadta, „bár” jobban szerette volna, ha a polgármester javaslata a közművelődést, az iskolák fejlesztését szolgálná. (A legszelídebb ellenzéki beszédben is kell lenni legalább egy ,,de”-nek.) A vezérnek azonban riválisa támadt az ellenzéken, s az úgy vélte, ellenzéki voltát neki még jobban ki kell domborítani. Azt fejtegette tehát: Igaz, Debrecennek kell kultúra, de elsősorban agrikultúra kell! - Az előbb még lelkes hangulat egyszerre lehűlt, s a polgármester megérezte, hogyha a javaslatot ő is kulturális érvekkel támogatná, vele csak elmérgesedő vitát provokálna. Ezzel nem szolgálná a javaslatot. Egészen más hangot ütött meg. Tekintetes Törvényhatósági Bizottság! Megvallom, készültem beszédre. De egészen más természetűre. Attól tartottam, kifogásolni fogják, miért késtünk ezzel a javaslattal. Vázolni kívántam, hogy előterjesztésünk milyen gondos előkészítést igényelt, hogy helyeslésükre, tetszésükre számot tarthasson. Most azt kell tapasztalnom, hogy vannak, akik nem megkésettnek, hanem korainak, még nem érettnek tartják javaslatunkat. És én, aki mindig hű szolgája voltam a közönség akaratának, én lennék az első, aki azt javasolnám, tegyük hát félre, érleljük még a javaslatot, ha nem tartanék attól, mit fognak majd mondani Böszörményben, Nánáson? Nem fogják-e suttogni: Debrecennek nem tellett komédiás házra! Hát én most nyíltan megkérdem: Telik, vagy nem telik? 209 r
