Merk Zsuzsa - Rapcsányi László (szerk.): A város keresi múltját. Borbiró (Vojnics) Ferenc, Baja város polgármestere. Emlékezések, dokumentumok - Bajai dolgozatok 15. (Baja, 2007)

"Egy-két szilánk az én összetört életemből" - Össze-visszák

érdekében. Legtöbbször Bornemiszával [Géza], a későbbi kereskedelmi miniszterrel áll­tunk szemben, aki kellemes tárgyaló volt, de aki jól tudta, hogy miképp kell a versenytárs nélkül álló bánya ajánlatát kecsegtetővé tenni. Ugyanis Szászvár-Máza a pécsi bányával rajon-megállapodást [körzeti] kötött. Nem volt nehéz megállapítani, hogy az onnan ka­pott ajánlat „fedő ajánlat” volt. Chorinék számításából azonban kimaradt az akkor jelentéktelen komlói állami szén­bánya. Komló kezdetben húzódott, attól tartott, hogy csak faltörőnek használjuk. Az államnak Komló volt az egyetlen szénbányája. A pénzügyminisztérium bánya­osztályának élén akkor Fényes állott. Félt attól, hogy a gyenge eredményeket felmutató bányát az állam eladja. Bajával készséggel tárgyalt, mert a város kész volt a távvezeté­ket megépíteni, a bányának tehát csak a transzformátor-állomásról kellett gondoskodnia, gépei a várható fogyasztást is könnyen elbírták, és bőven volt szene olyan, amely csak helyben elégetéssel volt hasznosítható! Fényes bízott bennük, s lényegesen jobb ajánla­tot tett a városnak. Amikor ezt Chorinék megtudták, már megtett ajánlatukat ők is erősen mérsékelték. A mindkét ajánlaton elért „simítások” után már csak felfogás dolga volt megállapítani: melyik az előnyösebb. Szászvárral társulva nem a város terhe lett volna a hosszú távvezeték megépítése, persze a közbülső leágazási lehetőségek kihasználhatása is a bányáé lett volna, az áramárak is jóval olcsóbbak lettek volna a kezdő fokozatokban. Komlóval szerződve a város terhére esett a távvezeték megépítése (Speyer-kölcsön!), de övé a kihasználás joga, az áramárak a nagyobb fogyasztás elérésekor lettek kedvezőbbek. A szerződést Komlóval kötöttük meg, részben becsületből, hiszen neki köszönhettük az első kedvező ajánlatot; részben számításból is. Bíztunk abban, hogy az állam kellemesebb szerződő fél lesz, s a pénzügyminisztéri­umban hathatós támogatóra találunk a hosszú, költséges távvezeték kihasználásában. Ez utóbbiban nagyot csalódtunk! Sem Szekszárdot, sem Mohácsot nem tudtuk fogyasztóul elnyerni. Szekszárdtól csak azt kértük, tartson versenytárgyalást. Biztosítottuk, hogy a szász­vári, már befutott ajánlatnál a mienk jóval kedvezőbb lesz. Az alispán nyíltan megmondta: Szekszárd nem lesz Baja vazallusa! Különben is a megyének a megyei vállalatot kell támogatnia. Jellemző, hogy a pénzügyminisztérium nem lépett fel a Közszállítási Szabályzat védel­mében. A bányaosztály csak annyit tudott elemi, hogy a főispánhoz ment egy lagymatag ajánlás, amelyet az könnyen félre is tehetett. Mohácsnál Prakatur ügyvéd, akkor képviselő csúsztatott el bennünket, kiszolgálva a Baranyában súllyal bírt pécsi bányatársaság érdekeit. Hogy milyen óvatosak voltunk, s a komlói szerződés mennyire előnyös volt, kitetszik abból is, hogy rentabilitási számításunkat Szekszárd és Mohács elmaradása különösebben nem befolyásolta! Tárgyilagosnak kell lennem: én tévedtem abban, hogy a közületek majd szívesen fog­ják fogadni, ha feléjük közület nyújtja segítő kezét. Lám, Bácska fogyasztását sem tud­tuk megszerezni, pedig biztos, hogy egyébként kiváló alispánja egyben intact is volt. De annyira megyei gondolkozású, hogy lealázónak érezte Baja segédkezésének elfogadását. Inkább kiadatta a községek cencessióit a neki bókoló, messze dunántúli magánvállalat­nak, amely az áramot természetesen csak tőlünk vásárolhatta. Kell-e ennél igazolóbb példa, hogy mily mély volt a szakadék a megyék s a törvényhatósági városok közt?! Kell-e mondani, hogy ebből csak kára származott a közönségnek? A jelen esetben a dunántúli áramszolgáltató társaság hasznát feleslegesen fizette a községek közönsége. 203

Next

/
Oldalképek
Tartalom