Merk Zsuzsa - Rapcsányi László (szerk.): A város keresi múltját. Borbiró (Vojnics) Ferenc, Baja város polgármestere. Emlékezések, dokumentumok - Bajai dolgozatok 15. (Baja, 2007)
Levelezés. 1929-1962
san tudott a számokkal dobálódzni. Zsonglőrködését átlagos tudással nem lehetett követni. Viszont ügyességétől messze lemaradt felelősségérzete. Persze, hogy súlyos bajok származtak belőle. De hát úgy igaz az, hogy a kimagasló szellemi tulajdonságokkal az erkölcsiek hiányossága lenne a legtöbbször párosítva? Ezt tagadom. Ahol ez ütközik ki, ott a kiválasztásban volt a hiba. Viszont gondos, lelkiismeretes kiválasztással nem boszorkányos megtalálni mindig azt az „arisztokratát”, akiben a kivételes tudás kivételes felelősségérzettel párosul. Erős meggyőződésem, hogy ez igaz az önkormányzat kisebb ágazataiban, de a legmagasabban is. Az államigazgatás is önkormányzat minden tiszta demokráciában. (Rossz időben írok, azaz pompásak a hirtelen ránk köszöntött szép napok. A tavasz megkésett, most be akarja hozni a mulasztottakat. Nehéz öreg, ügyetlen kertésznek lépést tartani vele. Amott meg nem szeretném, ha válaszomra sokáig kellene várnod. Kapkodok ide-oda. Magam is érzem, hogy ez a hevenyészés nagy kárával jár az írásnak. Mégis írok, erősen hiszem, hogy te kihámozod így is, mit akartam mondani.) Manapság sok szó esik a színvonalról. Egyik oldal hirdeti: utolérlek, el is hagylak. A másik oldal bízik a „swungban”, s abban, hogy ami neki is csak hosszú idő alatt sikerült, az másnál se fog menni csak úgy, máról holnapra. Szörnyen kedvemre való, hogy megindult a verseny. Csak szeretném, ha a helyes célkitűzést idejében tisztáznák. Nem elég csak az anyagiakkal mérni! Ti ennyit esztek, ti így laktok, így ruházkodtok... stb. Hamarosan mi is idáig fogunk emelkedni. Szeretném hangosabban mondhatni: ha sikerül is, ez csak fél siker lenne. Én most a másik oldalról fogok kis dolgokat írni, de amik a színvonal magasságára nagyon jellemzők; súlyos hiba lenne ezek figyelmen kívül hagyása. Utaink pompásak, viszonylag még a harmadrendűek is. Az I. osztályúak külön haladnak előre, s külön pályán hoznak vissza, s mindegyik irányban kényelmesen fér el egymás mellett 3 kocsi. AII. osztályúak csak a forgalmasabb részen futnak külön pályán, de mindegyik irányban kényelmesen futhat 2-2 kocsi. AIII. osztályúak végig egy pályán haladnak, de ezeknél is éles fehér csík választja el az ellentétes irányban futó kocsikat, s mindenhol világosan jelezve: hol megengedett az előzés. Persze maga az úttest mindig kifogástalanjó karban tartott aszfalt. Az úttesten megállni nem szabad, mindenütt jelezve a megengedett sebesség (30-tól 60 mile óránkint).6 Ez azt jelenti, hogy ennél lassabban se mehetsz, ha nincs rá külön okod! (Ezzel akarják elérni, hogy minden kocsi iparkodjék mihamarabb szabaddá tenni az utat.) Hogy azonban minden igény ki legyen elégítve, szakaszonkint vannak előre jelzett letérők (rendszerint valami szép kilátóhelyen), ahol a kocsi megállhat, az utas megpihenhet, étkezhetik. Erre a célra több fenyőfa asztal és pad, s mindegyik mellett nagy szemétkosár. Én még piszkos asztalt, padot nem láttam, és sehol még eldobott cigarettát vagy gyufásdobozt sem. Ahol nincs szebb látnivaló, ott a pihenők mindig fásak, hogy nagy melegben ne hiányozzék az árnyék. Amerikában ismeretlen a kocsik által felvert por. De az megesik, hogy kitartó eső, főleg zápor idején helyenként az úttestről nem tud sietve lefutni az esővíz. Velem történt meg. A faluba igyekeztem, s épp egy ilyen akadályhoz értem, amikor szembe jött velem egy kocsi. Anélkül, hogy bármi jelet is adtam volna, a kocsi megállt, megvárta, míg az út melletti köveken ugrálva elhaladok, s csak akkor ment tovább. Ez nagyon az eszembe vésődött, mert emlékeztem rá: előbbi lakhelyemen egy utcaszűkülésnél sáros időben milyen jó tréfának találták a sofőrök, hogy sebes hajtásukkal jól bepiszkolják a járdán haladókat. Pedig jól ismerték a terepet, és sáros időben használhatták volna azt a másik utcát, amelyik sose volt sáros. 130
