Merk Zsuzsa - Rapcsányi László (szerk.): A város keresi múltját. Borbiró (Vojnics) Ferenc, Baja város polgármestere. Emlékezések, dokumentumok - Bajai dolgozatok 15. (Baja, 2007)
Levelezés. 1929-1962
tanulni a maga választotta egyetemen, egy évig pedig gyakorlatot szerez a maga választotta angol gyárban. Minden költséget a kanadai kormány fizet. Bálint azt tervezi, hogy atommémöknek képezi ki magát. Most itt időzik (már minthogy az ausztráliai Adelaide helyett Bostonban) Tamás is. Édesanyja betegágyához jött ki (fejezzem ki kilométerekben?). Szegény Babci! Az volt a vágya, hogy gyerekei valahogy összébb kerüljenek, s Ő meg a közelükben lehessen. Igazában csak azt tudta elérni, hogy utolsó napjait gyerekei körében tölthette! Tamás a hotelszakmát tanulta kis a genfi szakiskolában, már szépen meg is indult ezen a nekünk ismeretlen pályán, de a gazdasági depresszió hatására Svájcból eltanácsolták. Pechére (vagy tán szerencséjére?) Ausztráliába ment, a biztató távlatok országába. Ott van is prosperitás, csak épp idegenforgalom az nincs. Ausztrália körül nem forognak, inkább forrongnak az emberek. Átmenetileg most Bostonban foglalkoztatják a szociálpolitika hölgyei. Sok a menekült, s ha el is helyeződnek, problémájuk gyakran akad. Ezek megoldásában segít ezeknek a földi angyaloknak. Nyelvismerete révén (négy nyelvet tökéletesen ír és beszél), és mert elég nagy részét ismeri már a világnak. Most válaszúton van, kihozza-e ide az USA-ba családját? Vagy ő menjen-e vissza, ahol mint minősített szakmunkás (szerszámkészítő) már szépen boldogult. Az ipa mérnök, jól menő kis bútorgyáros, és már két ízben volt polgármester. Francia rendszer (lásd Kassa !). Hisszük: a jó Isten majd megsegíti, választása szerencsés lesz. Feleséget szerencsésen választott, és tán mégiscsak ez a legfontosabb. Szép kislányuk az Adrien névre hallgat. Mindenkiről írtam már, csak én volnék hátra, de mondja, érdeklik Magát a vénemberek? Az én életemnek már rég nincs célja: értelme sincs. Szerepemet már rég lejátszottam, de a rendező fennfelejtett a színpadon, és ott most útjában vagyok mindenkinek, magamnak is. Szerencsém, hogy nemrégiben védőszentemnek, szalézi Szent Ferencnek az alábbi pompás mondatára akadtam: „... a múló idő csak arra való, hogy az örökkévalóságba juttasson”. Lám, mégiscsak akad cél, és mindennap fontosabb, hogy jól szolgáljuk, mert pótolni, igazítanivaló bőven van, s nem vitás, hogy az enyémek, akik szépen éltek, példásan haltak, odafönn vannak. Átmenni biztosan átmegyek én is, de nagyon kell ügyelnem, hogy odaát majd az én pályám is felfelé íveljen. Köszönöm Magának a sírra tett virágokat. Szépen kérem: egy-egy szálat a jövőben se sajnáljon! Alberték telke legalább két hold. Csak a ház körüli rész pázsit és gondozott kert, a jóval nagyobb rész jungle, sűrű, bokros vadon. Egy részét valahogy rendeztem, egy kis fenyőt, virágot ültettem. Ide csak én járok látogatóba, viszonozni a látogatást. Nem is igaz, Ők állandóan itt vannak. Szobámnak keletre néző ablaka alatt az íróasztalom. Feljebb szentkép, feszület, alatta a fényképek. Nem érzem más társaság hiányát. Családi sírboltunk Szabadkán, Pongrác Szegeden, Frici Baján, Piroska Budán, Andrien Vancouverben, én föltehetőleg itt a Woods Hole-i csendes temetőben. Ha akartuk volna, sokkal jobban akkor sem szóródhattunk volna szét. Jött a hír: a szabadkai temetőt lezárják, az oda „örök” nyugovóra térteket alighanem kilakoltatják. Már nem bánt a hír, tudom, idelenn addig élünk, amíg van szív, amelynek örökmécsese értünk is ég! Engedje, hogy kicsit büszkélkedhessek! Mi Keszthelyen csupán jöttmentek voltunk, mégis, amikor a halálhír odaért, ismerőseink összefogtak: misét rendeltek, közösen áldoztak, még a kórus szolgálatát is maguk látták el! Kell ennél ékesebb bizonyság, hogy Babéit mennyire megszerették? Tudjuk, ugyanezt fejezte ki egy-egy szál virág a szabadkai, a szegedi, a bajai temetőben is. Nem lehet másképp, maguk összebeszéltek! Tudom, mindegyik hant alól mosoly lett 121
