Merk Zsuzsa: Szent Ferenc leányai Baján. Háztörténet 1929-1948. A bajai Ferences Szegénygondozó Nővérek feljegyzései (Bajai dolgozatok 14. Baja, 2003)

Előszó

ról. Ettől kezdve a társadalom minden rétege - felekezeti és osztálykülönbség nélkül együtt dolgozik elesett embertársaik megsegítésében. ... Hogy a szegények segélyezésében harmonikus együttműködés legyen, az Egri Norma szerint összehozták a felekezeteket a hatósággal és a társadalommal." Vagyis a Szegénygondozó Hivatal bevételei a városi hozzájárulásból, alkalmi adományokból és rendszeres, havi adományokból tevődtek össze. A Szegénygondozó Nővérek adománygyűjtő munkáját a „gyűjtőhölgyek" segítették, akik a város ismert, közmegbecsülésnek örvendő családjainak tagjaiból kerültek ki. Hamarosan, 1930. március l-jén átvették a városi Szegényház, vagyis a zárt szegénygondozás feladatát is, s ferences szellemiségüknek megfelelően azt Szeretetházra keresztelték át. Az Egri (Magyar) Norma a m. kir. belügyminiszter 1936. évi 172.000 számú rendeletével országosan is bevezetésre került Magyarország városaiban. Igazán jól azonban ott vált a szegénygondozás komoly tényezővé, ahol megjelentek a Szegénygondozó Nővérek is. Az Egri (Magyar) Norma és a két világháború közötti magyar szociálpolitika alapos ismerője szerint: „Általánosságban megállapítható, hogy a Magyar Norma a megszervezést követő néhány évben mindenekelőtt a jelentősebb iparral bíró, illetve a polgárosultabb városokban járt sikerrel; ezeken kívül komoly eredményeket tudott fölmutatni azokon a helyeken is, ahol a helyi egyházzal (vagy egyházakkal) szoros szövetségben vezette be a rendszert a város. Ezzel szemben a mindenekelőtt mezőgazdasági termelésből élő, alföldi városok többségében a Norma nem ért el sikert." ( Hámori Péter, 1997. 279.) A Szegénygondozó Nővérek Háztörténetét nehéz meghatottság nélkül olvasni. Amikor az „öreg gyerekeink" öröméről beszélnek, egyszerre érezzük a nővérek gyermeki örömét, a krisztusi szolgálat komoly vállalását, az önfeláldozást, a szegényekről, elesettekről, „Szent Ferenc kicsikéiről" való önzetlen gondoskodást egy kegyetlenül racionális és kegyetlenül nehéz világban. A barna ruhás nővérek főztek, mostak, takarítottak, a Szeretetház hatalmas kertjében megtermelték a zöldségféléket, disznót hizlaltak, vágtak és feldolgoztak, a háborút követő években is biztosítani tudták a gondozottak élelmezését. „Most is igen nehezek a beszerzési lehetőségek, nagy feketézés folyik mindenfelé - sokat faluzunk, hogy élelemhez juthassunk, most 1946-ban már. A jó Isten mindig segít; tengerihez, liszthez is úgy jutunk, hogy kismalacokat adunk érte (sertésállományunkban van vagy 10 göbénk); M. Atanázia nővér már igen belejött a gazdálkodásba mint »főkanász«, az irodai tisztsége már eltörpül az új mellett" - írják ironikusan, mégis bizakodva és derűsen. Nem tudjuk pontosan, mikor is hagyták el Baját a Szegénygondozó Nővérek, Háztörténetük 1948 márciusáig vezetődött, s nem tudjuk azt sem, mi is lett a bajai szegénygondozó nővérek sorsa. A szerzetesrendek feloszlatásáról szóló 1950/34. Elnöki Tanácsi rendelet után a nővéreket nem internálták, mint azt számos más szerzetesrend tagjaival megtették, szociális otthonokban, ápolónővérekként folytathatták hivatásukat, de barna ruhájuktól, mely bizalmat és biztonságot sugárzott az elesettek felé, meg kellett válniuk. A rend szolgálatában 1990-től kezdve végzik újra munkájukat. Anyaházuk Esztergomban van. Szécsényben szegénygondozó nővérek vezetik a szeretetházat, Nagy vény imben világi gondozók dolgoznak a rend fenntartásában működő szociális otthonban. Siófokon az önkormányzat megbízásából a külső szegénygondozást látják el. Jelenleg 33 örökfogadalmas nővér áll a szegények szolgálatában. „Amint Szent Ferenc nagy odaadással és 7