Merk Zsuzsa: Szent Ferenc leányai Baján. Háztörténet 1929-1948. A bajai Ferences Szegénygondozó Nővérek feljegyzései (Bajai dolgozatok 14. Baja, 2003)

Háztörténet (1929–1948)

7-én az áll. polg. fiúisk. III/A, és III/B osztálya látogatta meg érdeklődéssel a Szere­tetházat Lukin Sándor és Balogh Károly tanárok vezetése mellett. 119 8-án érkezett Neszte jelölt nővér, hogy munkánkkal megismerkedjék, és benne részt vegyen. 13-14-én a belv. el. iskola tett látogatást a Szeretetházban. 120 21-én pedig a szentistváni iskola tekintette meg a Szeretetházat. 1 l 27-én, Űrnapján az Úr magához szólította jóságos polgármester urunk fiát, Pongrá­cot. Az egész város a legmélyebb részvéttel osztozik a mély gyászban. 12 E szent napra jótevő lelkek összegyűjtött adományából kapott kis kápolnánk egy gyö­nyörű fehér selyem miseruhát, hogy annál fényesebben ünnepelhessük meg e szentséges napot. A körmeneten a rengeteg résztvevővel együtt mi is jelen voltunk. Fájó szívvel emlékezünk meg Borbíró polgármester úr távozásáról, aki szolgálati ide­jének letelte miatt nyugdíjaztatását kérte. Miskolc város pénzügyi igazgatásával bízta meg a Belügyminisztérium, s így családjával együtt odaköltöztek. A bajai szegényügy az ő nagylelkűsége folytán igen sokat köszönhet neki, amiért is a legmesszebbmenő hálával emlékezünk rá. Szeretetházunkat a legutóbbi időben egy szép virágházzal ajándékozta meg, a jó öreg Juszti néni kérelmére, hogy az általa gondozott kerti növényeket itthon kitelel­tethessük, amelyek eddig bizony a folyosón igen nagyon megsínylették a tél hidegét. Június 9-én érkezett M. Cipriána, hogy a konyhán teljesítse krisztusi szolgálatát. 18-án jött Szolnokról Kajetána jelölt a szegények gondozására. 26-án az elöljáró nővérek Budapesten tartott lelkigyakorlata végeztével új fogadalmas nővért kaptunk M. Helénában irodai beosztásban. Ő eddig, vagyis 6 éven át Gyöngyö­sön mint elöljáró nővér vezette a szegények ügyét. Ugyané napon érkezett Sztriha Margit is próbaidőre, de néhány hét múlva úgy találta - s mi is úgy találtuk -, hogy nem ide­való, s így visszatért Budapestre. 27-én M. Róza konyhavezető nővér új állomásra indult Bajáról. Szeretettel emléke­zünk rá valamennyien, az ő áldozatos munkásságára, aki a szegények érdekében ugyan­csak nem kímélte a fáradságot. A szent lelkigyakorlatok után Mohácsra kapott beosztást. 119 A manapság csak „Központiként" nevezett iskola története 1882-ig nyúlik vissza. Neve a két világhá­ború között „Bajai Allamsegélyes Községi Polgári Fiúiskola" (Baja, Deák F. u. - Szent Antal u. sarkán). - Rap­csányi Jakab, 1934. 254-256.; Dr. Molnár János, 1992. 120 A Belvárosi Elemi Iskola a Polgári Fiúiskola épületében működött. A Deák Ferenc u. vonalán, Nagy András városi főépítész tervei alapján 193l-re épült fel az új elemi iskola épülete. E két épületben működik ma a Központi Általános Iskola. - Dr. Molnár János, 1992.; Nagy András, 2001. 121 A bajaszentistváni iskola ma Szentistváni ÁMK. - Történetére Albert Sándorné-Lehoczky Sándor, 1963. TIM Adattár, 1558.92. 122 Dr. Borbíró (Vojnics) Ferenc polgármester fia, dr. Borbíró Pongrác (1908-1937) a Nemzeti Bank sop­roni fiókintézetének tisztviselője volt. A szegedi Egyetemi Klinikán kezelték, a Bácskai Újság híradása szerint „dr. Szentgyörgyi [Albert] és sógora, dr. Miskolczy [Dezső]". Dr. Miskolczy Dezső Borbíró Mártát, Borbíró Pongrác testvérét vette feleségül. Miután elváltak, Borbíró Márta Szentgyörgyi Albert felesége lett. Borbí­ró Pongrácot Szegeden temették el, a gyászszertartást dr. Gonczlik Kálmán apátplébános végezte. - Bácskai Újság, 1937. május 29-30.; Miskolczy Dezsőről Bánáti Tibor, 1996. 140-146. 70

Next

/
Oldalképek
Tartalom