Merk Zsuzsa: Szent Ferenc leányai Baján. Háztörténet 1929-1948. A bajai Ferences Szegénygondozó Nővérek feljegyzései (Bajai dolgozatok 14. Baja, 2003)
Háztörténet (1929–1948)
4-én Főatyánkat üdvözölhettük Baján, s legnagyobb örömünkre ebéddel szolgálhattunk neki és tisztelőinek: dr. Pálosnak és Vámos közgyám úrnak. 7-én Szimplicia jelölt nővér, Főatyánk rendelkezése folytán, Kecskemétre ment, hogy további jelölt idejét ott töltse el. A jó Isten kegyelme kísérje további útján is. 9-én érkezett Chrapek Mária Szilárda kedves nővér, hogy a szegénygondozás munkáját tanulmányozza. 14-én Cipriána Ludányba indult, hogy a noviciátusi szent hajlékban hasznosítsa magát addig is, míg a beöltözés napja felvirrad. 30-án dr. Magyarász Ferenc bakonykoppányi ciszt. plébános úr szentmiséjének voltunk résztvevői a Szeretetház kápolnájában, ahol a szentmise keretén belül lélekemelő prédikációval is gazdagította hallgatói lelkét. Dr. Magyarász tartotta az elmúlt héten a Belvárosi Plébániatemplomban a szent missziós beszédeket, s ez alkalomból érte a Szeretetházat a szerencse, hogy drága idejéből nekünk is juttatott. 89 31-én Nagyontisztelendő Tartományfőnöknőnk M. Magdolna elöljáró nővér kíséretében a szentföldi zarándoklattal elindultak az isteni Üdvözítő istenemberi életének és halálának szentséges helyeire, hogy lelkük megteljék azokkal a kegyelmekkel, melyeket a szent helyek ontanak magukból. 90 Együttérző lelkünk imáival kísérjük őket! Április 11-én Nagy Abonyi Vilmos főtisztelendő úr 91 és Balogh Károly iskolaigazgató 92 úr látogatta meg a Szeretetházat, s a tapasztalt dolgokról nagy előszeretettel magyarázgattak az iskolás gyermekeknek. 25-én Somogyi Jolán áll. iskola tanárnője szemléltette növendékeivel a Szeretetházat, és szeretetreméltó egyéniségével tette vonzóvá a leánykák szemében. Ugyané napon indítottuk útnak Mecsi Sándort a váci ferences zárdába, hogy az isteni Gondviselés megkezdett munkáját a szent szerzetesi hivatásban folytassa, együttműködjék vele, s így valósítsa meg a jó Istennek szent akaratát, mely szinte szemmel láthatólag abból áll, hogy szerzetesi hivatásban szolgáljon Neki az О dicsőségére. 89 Magyarász Ferencnek, a bajai Belvárosi Templom egy hétig tartó böjti szent missziójáról és lelkigyakorlatáról Bácskai Újság, 1936. március 21., márc. 24., márc. 27., márc. 31., ápr. 3. 90 A bibliai Szentföld, Palesztina, héberül Erec Jiszráel, az Ószövetség szerint a Jordán és a Földközitenger közötti terület. Változatos történelmi sorsfordulók után, 1922-től 1948-ig, a Népszövetség megbízásából Anglia felügyelete, mandátuma alá került. A harmincas években útra kelő zsidó és keresztény zarándokok többnyire a Triesztből induló gőzhajón érkeztek Jaffába, majd a kikötő előtt kisebb bárkákra szállva jutottak el a partig. Tel-Aviv kikötőjét csak 1936-ban kezdték építeni. A keresztények Jézus életének és tevékenységének emlékeit, az evangéliumokban említett helyszíneket keresték fel. Legtöbbet Jeruzsálem nyújtott: az Utolsó Vacsora terme, az Olajfák-hegye, a Getsemáne kert, a Golgota, a Via Dolorosa stációi, a Szentsír-bazilika. A városhoz közeli Betlehemben a Születés-bazilika, Názáretben Mária kútja, a Genezáret-tó körül a Hegyi Beszéd viruló domboldala, Kapernaum (Kafarnaum) romkertje, Péter lakóháza vagy Tabgha, ahol a kenyérszaporítás csodája történt, s amelyről minden evangélium megemlékezik, egész életre szóló lelki élményt jelentettek minden zarándok számára. 91 Nagy Abonyi Vilmos (1906-1991) 1935-től 1939-ig a bajai Belvárosi templom (Szent Péter és Szent Pál) káplánja. - Schematismus, 1942. 278.; Névtár, 1990. 59., Névtár, 1993. 56. 92 Balogh Károly a bajai szállásvárosi iskola igazgatója. - Rapcsányi Jakab, 1934. 521. 58