Merk Zsuzsa: Szent Ferenc leányai Baján. Háztörténet 1929-1948. A bajai Ferences Szegénygondozó Nővérek feljegyzései (Bajai dolgozatok 14. Baja, 2003)
Háztörténet (1929–1948)
6-án a déli hajóval érkezett M. Petronella n. Mohácsról konyhás nővérnek, és az este 8.14-es vonattal M. Ambrózia n. Szombathelyről külső gondozó nővérnek. M. Anakléta konyhás nővér okt. 7-én utazott Esztergomba külső gondozó nővérnek. 8-án M. Januária elöljárósági gyűlésen volt Budapesten, ahonnan okt. 10-én érkezett vissza. 10-én mélt. dr. Kászonyi Richárdné főispánnét megoperálták, s az első súlyosabb napokban - felváltva - a nővére és M. Januária n. volt mellette. Az egri normás szegénygondozás tántoríthatatlan jóakarója, támogatója Istennek hála hamar felépült. 12-én érkezett Kövér Erzsébet Benedikta jelölt n. budafoki nővéreinktől. 16-án a kalocsai Szegény Iskolanővérek két tanárnője volt itt, a tanítóképzőjük növendékeivel. Kérésükre ismertettük velük a magyar (egri) normás szegénygondozást. Megnézték a Szeretetházat, a benne folyó munkát, s kérték, hogy V. osztályos növendékeiknek engedjük meg, hogy a külső gondozó nővérekkel együtt ők is látogathassák a szegényeket, s gyakorolják magukat a segélyre szorulók mentalitásának kiismerésében. Az okt. havában rendezett cserkészgyűjtés gyönyörű eredménnyel zárult. A magyar normás szegénygondozás gyűjtőhölgyei - bár ezt a téli gyermekétkeztetés fenntartására rendezték - szívesen vállalták áldozatos munkájuk mellé még ezt a gyűjtést is, melynek eredménye 795,19 P lett. A terménygyüjtést a város belterületén a szegénygondozás fürge kis méhecskéi, a cserkészek végezték. A külterületeken és tanyákon a Ferences Mária Gondozó Nővérek gyűjtöttek. A gyűjtéshez szükséges kocsikat részben a katonaság, részben pedig a város adta. Az összgyűjtés eredménye készpénzben: 1313,45 P. Természetben pedig Baja város területén: alma 311 kg, lencse 14 kg, tarhonya 8 kg, hagyma 12 kg, rozs 213,50 kg, szalonna 2 kg, bab 139,50 kg, liszt 219,70 kg, csöves tengeri 736 kg, karaláb 15 kg, rizs 1 kg, búza 270 kg, morzsa 2 kg, tojás 205 db, káposzta 134 kg, só 2 kg, burgonya 3035 kg, z. paprika 12 kg, tök 10 db, kenyér 9 kg, cukor 13 kg, paradicsom 2 kg, zöldség 7 kg, kolbász 0,50 kg, szilva 42 kg, dió 6 kg, zsír 5 kg, lekvár 14 kg, szőlő 10 kg, pótkávé 2 kg, szappan 5 kg, harisnya 202 pár, felöltő 35 db, cipő 186 pár, szvetter 40 db, ing 79 db, női ruha 54 db, férfi- és fiúnadrág 88 db, kabát 60 db, női blúz 50 db. Csávoly községben gyűjtöttek nővéreink: 409 kg burgonyát, 318 kg csöves tengerit, 46 kg búzát, 18 kg almát, 161 db tojást és 35,54 P-t. 22-én a város által rendezett légoltalmi bemutató előadáson a Ferences M. Gondozó Nővérek is részt vettek. A légoltalmi riadó alkalmával gondozottaink példás fegyelmezettséggel alkalmazkodtak a hiv. rendelkezéshez. 177 30-án érkezett Mosonyi Mária Krizanta jelölt n. Szombathelyről. 30-án és 31-én a ferences nővérek a még részben munkabíró gondozottjaikkal 220 sírt díszítettek fel, melyek alatt mind az egri normás szegénygondozás ápoltjai feküdtek a feltámadás reményében. 177 Az országos légvédelmi gyakorlatokat 1939. október 24-27. között tartották. Ezt megelőzően október 22-én légoltalmi napok voltak az 5000 lakos feletti településeken. Baján a Patak utcai - ma Vasvári Pál u. sportcsarnokban volt a bemutató, s október 24-25-én a gyakorlat. - Független Magyarság, 1939. október 21., október 25. 109