Merk Zsuzsa: Nagy András emlékezete. Egy kisváros, Baja főépítészének munkássága (Bajai dolgozatok 13. Baja, 2001)

Nagy András: Körséta a városban

Gaswerke épített, és melyet a város szerződésük értelmében később átvett. Az elmúlt ősszel fejeztük csak be az üzem modernizálását, kibővítését és új szerelő- és művezetőlakóház építését. Ezek az újítások elkerülhetetlenek voltak, mert a gyár már annyira elavult. Azt hiszem, ha barátom a gyárnak régi, mélyen fekvő és szemétdombbal körülrakott állapotát ismerte volna, még nagyobb elismerést mutatott volna. A gázgyárat elhagytuk, és egymás után bontakoztak ki városunk kamarásdunai sajátos érdekességű képei, melyeket barátom látható élénk érdeklő20 déssel figyelt. Nem nagyon engedtem szóhoz jutni, mert élénken magyaráztam neki programomat, amelyik alapján vele a várost be akartam járni. Hamar felzökkentünk a város szintjére, és a szűk kis Kazinczy utcába. Egykettőre ott álltunk a városháza mögött, a ferencesek templomtornyánál. Kocsinkat elengedtük, és tulajdonképpen ezzel kezdődött a mi városnézésünk. Fölvittem őt az ódon toronyba. Ehhez a tűzoltóparancsnok engedélye kell, mert a város tűzőrségi megfigyelőtornya. A kerítésfalban lévő kis ajtón belépünk, majd kő csigalépcsőn a templomkarzat magasságáig jutunk egy kis erkélyen át a torony belsejébe. Itt már régi falépcsőn visz föl az út egy egész érdekes, régi, évszázados ízű, szúette világba. A toronyóra ingája lomhán leng jobbra-balra, nagy súlyok függenek, vastag harangkötelek között a torony tágas, mély terébe, és különös egyhangú klapp-klapp hangzással noszogatják előre, a zsebórával való rokonságot arisztokrata gőggel tagadó, lapátnyi mutatókat. Mikor a harangtérbe értünk, éppen 8 órát kezdett ütni az óra. Nagy berregés, nyekergés előzi meg e műveletet alulról az óraszekrényből, aztán nagy drótrezdülések után súlyosan ütnek a kalapácsok a harangokra. Nagy, mély, mellkast átrezgető hangok döngnek el. Négy a középső harangra, nyolc az öreg harangra. Hosszan zeng el az utolsó ütés után a harangok utórezgése. Meredek lépcsőn végre felérünk egy fekvő padlóajtóhoz, kinyitjuk és kibújunk a nyíláson. A tűzőrség kis toronyszobájába értünk. Lámpa, óra, telefon, kis kályha van benne. Rendes, világos kis szoba. A tűzoltó feszesen, katonásan tiszteleg, és mi kimegyünk a körüljáró erkélyre. Fellélegzünk a hosszú, zárt térben való felmászás után. Ragyogó napsütéses kilátás kápráztatja el a szemünket, mikor kilépünk. Ha abszolút értelemben véve nem is vagyunk túl magasan (mintegy 25 m), mégis messze fölötte állunk városunk sok földszintes és 1-2 emeletes házának. Nem fojthatta magába a barátom a meglepetést: - Oh, ez nagyon kedves látvány. No, ezt nem is képzeltem volna! - Látod, ezzel akartam kezdeni, itt nagy általános és összefogó képet látsz a város fekvéséről, beépítési módjáról. Az egész várost mint élő térképet látod magad alatt; nézzed először a város fekvési viszonyát a Dunához. Ott nyugat felé láthatod a nagy folyamot, dús, erdős partjait a napfényben ragyogó sárgás-fehér homoksávok választják el a víztől. Jól láthatod a Duna-hidat, melyen a vonat közlekedik. Majd arrafelé a nagy folyamkanyarulatot, melynek indulásánál a Móric-sziget homokzátonyai biztatóan integetnek és délutáni strandolásra hívogatnak. Ezen a szakaszon messze siklik a szem a Dunán a Kádár-szigetig, sőt azon túl, ahol a folyam ismét délnek kanyarodik,