Merk Zsuzsa: Nagy András emlékezete. Egy kisváros, Baja főépítészének munkássága (Bajai dolgozatok 13. Baja, 2001)

Nagy András: Körséta a városban

amint kis házacskáival a szép reggeli napra ébredtek. Szinte kíváncsiskodva nyújtogatják a nyakukat mélyen fekvő ágyukból a Szentjánosi úton érkező utasok felé. Sok közülük olyan kíváncsi, hogy egészen odanyomakodik a ko­csiút szélére, rákönyököl, és úgy bámulja az idegent, igazi falusi mosdatlan kíváncsisággal. Ők minket nevetnek ki, mi meg rajtuk nevetünk. - Egészségtelen fészek - jegyezte meg barátom. De hát ő építész és hozzá modern ember, kevés romantikus hajlammal. - Na, na - emlékezzél csak akárhány óbudai részletre, vajon mennyivel egészségesebbek? Itt legalább jó a levegő - zökkentettem őt egy kissé vissza. Elmondtam bal felől a nádassal, tavakkal, gödrökkel teli Posványost; hogy évszázadokon keresztül innen termelték ki a téglának és a régi bajai gölön­cséreknek való agyagot. Innen került ki úgyszólván egész Baja város tégla­anyaga. Ott virul még néhány kézi vetéssel dolgozó téglaégető, van néhány felhagyott régi is. Ezek egy régi, roskadozó mészégető kemencecsoporttal, füstös falaikkal, fűzfás környezetükkel együtt Bajának még meglehetősen ki­aknázatlan festészeti területéhez tartoznak. Mert romantikus mindenkép­pen. A Szentjánosi út mentén lévő mély területek régi kubik gödreiben hal­tenyésztés, nádtermelés, egyéb lapos részein kertészet, sőt modern, egészen komoly reményekre jogosító nemesgyümölcs-kertészet virul. Mindez olyan festői összevisszaságban, ahogy azt csak az itt is, ott is ötletszerűen össze­vissza lékelt, furdalt, kubikolt, mély terepszint gyakorlatilag engedte. Persze az én kedves pajtásom ebben is nem a romantikát fedezte fel, ha­nem rögtön a városrendező bújt ki belőle: - És ti ma is, mikor már rájöttetek, hogy kiépített és raktárházakkal, kikö­tőkkel telerakott Duna-partotok van, és a városnak errefelé kellene terjesz­kednie, engeditek a további agyagszedést?! - Barátom, ez a mi jószívű polgárainknál nem városrendezési probléma, ez „socialpolitika" - volt a válaszom. Városunk ezen nem valami díszes foltján lennénk csak már túl, gondol­tam, majd nem gáncsoskodnál annyit. - Nézd ezt a gyönyörű nyárfasort - igyekeztem valami kedves témára. - Szép, de még szebb volna, ha nem volna annyira foghíjas és különösen, ha az út mindkét oldalán volna ültetve. - Na tessék, nem tudok már neked semmit sem mutatni, amiben nem vol­na hiba? - Igazad van, de ez az út egyúttal védtöltés ám, és ebbe nem szabad fát ültetni! - Hát 60-80 évvel ezelőtt, mikor ezeket ültették, vajon nem az volt? ­Ilyen vaskalapos elmélettel kivághatnátok az összes fát, gyökereiket szálan­ként kihúzhatnátok, és helyüket préselt betonnal töltenétek ki. Hát nem? - Ugyan, ne túlozz! De ezzel aztán be is értünk a gázgyár elé, ahol a kocsi már simán gör­dült, amit barátom nem is hagyott megjegyzés nélkül. - Légy nyugodt öregem - szóltam rá -, jövő ilyenkorra végig így fogsz gör­dülni, mert felújítjuk végre teljes hosszában a kövezést. A gázgyár tetszett neki, és meglepődve vette tudomásul, hogy ez az ország egyik legrégibb gázüzeme, melyet még 1885-ben az augsburgi Vereinigte

Next

/
Oldalképek
Tartalom