Merk Zsuzsa: Nagy András emlékezete. Egy kisváros, Baja főépítészének munkássága (Bajai dolgozatok 13. Baja, 2001)

Merk Zsuzsa: Nagy András emlékezete

Bajához nem illő építményt a városra. Ismerte, mert ismerni akarta Baját. Leánya, Nagy Eszter mesélte, hogy vasárnaponként, az ebéd után sétálni ment a család, s ezeknek a sétáknak útvonala mindig a tervezett, vagy éppen már épülő épületek helyszínei voltak. Az Emlékezések című írása rendkívül fontos várostörténeti dokumentum. A visszaemlékezések megírásának záródátuma I960, de folyamatosan kiegészítette, pontosította a leírtakat, kézírással írt lapokon rögzítette az időközben bekövetkezett változásokat. Ezekkel a kiegészítésekkel bővített 14 kézirata 1978. március 18-án zárul, egy évvel halála előtt. Az Emlékezések alcíme: „Baja város műszaki osztályának és közigazgatásának működéséről 1929 júniusától kezdve I960 december végéig". Mindaz, amit Nagy András leírt - munkáját a múzeum vezetőségére hagyva, hogy az utókornak megőriztessék -, most kerül először az olvasó kezébe. Sok-sok apró adat mellett, mely a ma építészeinek számára is fontos információkkal szolgálhat, visszaemlékezései sokkal többet jelentenek a puszta tényrögzítésnél. Mára már csodaszámba menő emberi megnyilatkozások is felettesekről, beosztottakról, kiváló, egyszerű mesteremberekről, egészen a városi mindennapokat bemutató, gyakran észrevétlen szereplőket is felvonultató működésig, mint amilyen az utcaseprő munkája nagy záporok után. Kevesen vannak már azok közül, akik Nagy Andrást személyesen is ismerhették. Mezei Lajos kivitelező a következőket meséli: „1959 végén kerültem az akkori városi tanácshoz, amikor még Nagy András volt a városi főépítész. A barátok temploma felőli sarok volt az irodája. A szobák egybenyíltak, sokat járt át közénk, fiatalokhoz, és mesélt Bajáról, tapasztalatairól. Ekkor már nyugdíj előtt állt. Szakmai tudása, a város ismerete nekünk, huszonéveseknek csemege volt. Csüngtünk a szavain. De láttunk egy életformát is, melyet a mindennapokban megtapasztaltunk, s számunkra megmosolyogtató volt, de a mai eszemmel tudom, így kellene élni, ha felelősséggel tartozunk egy városnak. Nagy András napközben végezte a munkáját, tisztességgel, becsülettel. Amikor lejárt a munkaidő, összerámolta az asztalát, levette a könyökvédőjét, magára terítette a ballonkabátot, karjára akasztotta az esernyőt, fejére tette kalapját, s elindult. Nem haza, hanem a hivatalbéli ismerősökkel s másokkal elindult a városba. Mentek végig a városon, megbeszélték a problémákat. Beültek valahova, ahol a megszokott társasággal találkoztak, beszéltek irodalomról, zenéről, Bajáról. Aztán a vacsoraidőre hazamentek. A hivatalban pedig nekünk, fiataloknak beszélt Baja csatornarendszeréről, a természetes vízfolyásokról, melyeket büntetlenül nem hagyhat figyelmen kívül a várost irányító ember. A magam tapasztalatából tudom, mennyire igaza volt. ismerte a várost, nem csak épületeit, történetét, de természetét is. Ma kevesen ismerjük, s a természet igencsak bosszút áll. Tőle tudom a Kenderes vízhálózatát, szomorú résztvevője vagyok néha annak, ma mennyire nem ismerjük városunkat. A szakadó Sugovica-partot, a Kenderes vízfolyásait. Ő ismerte, mert ismerni akarta, munkája felelősségét érezve. Egy kis történetet mesélek el, amit gyerekkoromban egy vasárnapi ebédkor hallottam apámtól, akinek asztalosüzeme volt. A harmincas évek második felében épült a városi kórház szülészete, és az asztalosmunkát édesapámék végezték. A műszaki átadásnál