Merk Zsuzsa (szerk.): A bajai ferencesek háztörténete 1. 1694-1840 - Bajai dolgozatok 12. (Baja, 2000)
A Háztörténet szövege
1824-1825 2 és M2 forintba került. Az új bor pedig 1 1/2, 2 és 2 1/2 forintba. A tavalyi [bor] a semminél alig valamivel többe. 8. Éjjel és kora reggel hatalmas zápor hullott, a pécsváradi hegyen hó látható.1212 1213 16. Mivel Tádé előadó atya betegsége napról-napra rosszabbodik, és a halál közelinek látszik, tanítani képtelen, mert nincs ereje hozzá, ezért előadói tisztségéből felmentették, és Pozsegára helyezték, s helyébe Agy ich Jakab eddigi bunyevác hitszónok került. 18. Először havazott, mégpedig bőségesen, szélcsendes időben. Ugyanezen a napon a tisztelendő István előadó atya beöltöztette Missovics János szabósegédet Bálint néven. 27. Miután Funtak Kozma és Lauka Lajos hittudományi tanuló testvérek megkapták a kellő szavazatot, a tartományfőnök engedélyével a következő napon nyilvánosan letehették az ünnepélyes fogadalmat a nagyontisztelendő Pendl Nepomuki János házfőnök atya kezébe, előzőleg átnyújtva és felolvasva az ebédlőben a közösség előtt a testi hibától való mentességről, valamint a három év letöltéséről szóló igazolást a Rendben, és a királyi rendelet szerinti [vagyonról szóló] lemondást, majd a tartományfőnöknek megküldték saját nyilatkozatukat a házi tanácsnokok saját kezű aláírásával ellátva. Nyilatkozatukat lásd a következő lapon.121j 29. A konvent alázatos kérelmére - az évenként adni szokotthoz hasonlóan - nagyméltóságú Horvath úr bőkezűségéből az idén is részesültünk, mert küldött konvexünknek 50 pozsonyi mérő búzát, 40 zabot és 15 urna bort. A tartomány szokása szerint megtartottuk a szent lelkigyakorlatot István előadó vezetésével.1214 Ez a hónap enyhe, esős volt kezdetben, majd nagyon jó időnk volt egészen a hónap végéig. Az 1825. év Január hónap 3. Krill Dávid laikus újonc testvér a tartományfőnök áthelyezése következtében Ignác testvér kíséretében Földvárra távozott. Ugyanazon a napon a nagyontisztelendő tartományfőnök atya engedélyével a nagyontisztelendő házfőnök atya 6 hittudományi tanuló papnövendéket kiküldött hús kéregetésére. December 27-éhez. Alulírott ezennel tanúsítom és az Úrban kinyilvánítom szabadságomat és különleges hajlandóságomat, amellyel a Tridenti Szent Zsinat 25. ülésének 16. fejezetében foglalt rendelkezés értelmében önként, szabadon, minden erőszak, félelem és kényszer nélkül lemondok minden javakról és jövedelmekről, melyek bármi módon, akár utódlási jogon, 1212 Csendes, tiszta időben Bajáról látni lehet a Mecsek hegység legmagasabb csúcsát, a Zengőt. Ezt nevezi a HT írója pécsváradi hegynek. - A levegő változásoknak 1824-iki jegyzéke. HM 1825. 3. szám, 62-64.; Fülöpszálláson tyúktojás nagyságú jégeső. HM 1824. 256. 1213 HT 1825. január 3. 1214 Ninkovich István atya. HT 1824. június 6. 344