Merk Zsuzsa (szerk.): A bajai ferencesek háztörténete 1. 1694-1840 - Bajai dolgozatok 12. (Baja, 2000)
Bevezetés
Bevezetés Baja egyháztörténete teljesen feldolgozatlan, de a ránk maradt források is gyérek, hézagosak. Iványi István, Bács-Bodrog megye kiváló helytörténésze ugyan azt írja, hogy a XIV. század elején Baján két plébánia létezett, az egyiknek Máté, a másiknak Bodor nevű plébánosa volt, de adatának forrását nem adja meg, s ez ideig nem sikerült annak nyomára bukkanni.1 Lehet ugyan, hogy Bajának már a XIV. század elején volt plébániája, de kettő aligha, hiszen a jórészt kisnemesekből álló település egyik volt a sok közül, sem nagyságával, sem jogi állásával nem emelkedett ki a környező falvak sorából. Baja papjáról az első hiteles adat 1423-ból való.2 Ez év január 24-én jelenti a kalocsai káptalan Zsigmond királynak, hogy a Pál bátai apát és a bátmonostori Töttös János közötti perben megejtette a tanúkihallgatást. Az történt ugyanis, hogy a bátai apát egyik jobbágya marhákat akart elhajtani a Töttös-birtokról, de rajtakapták és kerékbetörték. Az apát nem hagyta annyiban a dolgot, a királyhoz ment panaszra, aki azután a kalocsai káptalant küldte ki a több tucat tanú kihallgatására. Köztük szerepel Mátyás szeremlei és Tamás bajai (dominus Thomas de dicta Baya) plébános is, akik „az apát előadása szerint tudják” az eseményeket, és mellette tanúskodnak.3 Legközelebb 1453-ban találkozunk a bajai plébánossal egy, a papi tized visszatartása körül keletkezett huzavona szereplőjeként. Az egyházat a kánonjog és az országos törvények szerint a különféle termékeknek 1/10-e illette meg, amit eredetileg mindenki köteles volt adni, társadalmi állásra való tekintet nélkül, még a király is a kincstári jövedelemből. A XIII. században a nemesi osztály kiharcolta a tizedmentességet, s ettől kezdve csak a jobbágy tartozott beszolgáltatni azt. Ezt elvben teljes egészében a püspök vette kézhez, és egyházmegyéje intézményeinek fenntartására kellett fordítania. Gyakorlatilag a plébánosok és a káptalan tagjai is részesültek a tizedből. Kezdetben az egyház saját kezelésben tartotta a dézsmát, és természetben szedte be. Az árutermelés fejlődése, valamint a begyűjtés költségeinek megtakarítása vezetett azután a pénzben való behajtásra. Ez a jobbágynak - közvetve a földesúrnak is - egyszerűbb és kedvezőbb volt. Ha azonban a terményt jobb áron lehetett eladni, újra természetben követelték a tize-1 Iványi István, 1889-1907. V. 4. - Miután Iványi szinte kizárólag a Zichy okmánytárból vette középkorra vonatkozó adatait, itt próbáltuk megkeresni azokat. Kutatásunk nem vezetett eredményre. Iványi itt alighanem többszörösen összekeverte forrását. Ismerünk ugyan egy Bodor fia Miklóst 1357-ből, de ő nem pap. Az oklevél sem a XIV. század elejéről való, ráadásul egy tőlünk igen távol eső (Sáros vármegye) birtokfelosztásáról van szó benne. Zichy okm. III. 61. - A pécsváradi konvent 1328-as oklevelében azonban felbukkan Bodor plébános neve, aki egy Baranya megyei ügyben szerepel. Zichy okm. I. 310. - Az idő és a hely közelsége miatt szinte bizonyos, hogy ugyanez a Bodor (Budur) nevű pap szerepel egy 1335-ös és 1336-os oklevélben a bátmonostori Töttös család káplánjaként. Zichy okm. I. 479., 486. - Egyik helyen sem esik szó arról, hogy bajai pap lett volna. 2 Szekfű László, 1989. 118. Baja középkorát feldolgozó munkájában így ír: „Baja papjáról az első adat 1423-ból található a forrásokban.” 3 Zichy okm. VIII. 89. - Magyar szövege Kapocs Nándor - Kőhegyi Mihály, 1980. 111-113.; Kapocs Nándor - Kőhegyi Mihály, 1983. 119-121. - A perről részletesen Szekfű László, 1989. 88., 118. 5
