Merk Zsuzsa (szerk.): A bajai ferencesek háztörténete 1. 1694-1840 - Bajai dolgozatok 12. (Baja, 2000)

A Háztörténet szövege

1830 a bérmálás szentségét, majd ugyanez az említett főszolgabíró pompás ebéden látta ven­dégül körülbelül 40 más meghívottal együtt. 10. 7 órakor főtisztelendő Wagner Ferenc kanonok és prépost úr végzett főpapi szent­misét, az érsek Őnagyméltósága vezette az úrnapi körmenetet. Segédkeztek: főtisztelen­dő Wagner úr, főtisztelendő Korsós József tiszteletbeli kanonok, madarasi plébános úr, nagyontisztelendő Zombory János esperes, szántói plébános úr,1328 valamint a káplán urak, négy atya s ugyanennyi papnövendék testvér. A keresztet Bartok plébános úr vitte; a miseruhába öltözött szerzetes atyák, a szerpapruhába vagy karingbe öltözött papnö­vendékek, a lobogókkal felvonuló társulatok, a tanulóiijúság, a polgárőrség fegyveres csapata és hatalmas tömeg emelte a szent pompát. Ennek végeztével Öméltósága visz­­szatért a templomba, felment a szószékre, és a nagyszámú hallgatónak nagyon komoly beszédet mondott honi nyelven. Ezt díszebéd követte, melyet a plébános úr adott a plé­bánia udvarán felállított remek sátorban. Az asztalnál 80-nál több vendég ült. Ebéd után Őnagyméltósága néhány nemest és a konventet is méltóztatott meglátogatni. 11. A bérmálás szentségét szolgáltatta ki egészen 12 óráig; akkor fényes ebéd követ­kezett az urasági kastélyban, melyet tekintetes Niczky Ferenc uradalmi jószágkormány­zó úr adott körülbelül 50 vendégnek. Ezután megtartották a közös ülést. 12. Megszakítva a bérmálást, felkereste az iskolákat, először az elemi, majd a gimná­ziumi osztályokat.1329 A nagyméltóságú urat minden osztályban röviden köszöntötték, meghallgatni méltóztatott néhány, a vallástanból feltett kérdésre adott választ, majd be­fejezve a bérmálást, egyházi ülést tartott. Annak végeztével tekintetes Kovács József úr hatlovas kocsijával (amely előfogat egész itt tartózkodása idején Őnagyméltósága ren­delkezésére állt) a Vodicza-forráshoz vitték, ahol körülbelül 50 személy számára készí­tettek ebédet a város költségén. Ebéd után egyenesen Vaskútra ment, ahol kinyilvánította teljes megelégedettségét mindazoknak, akik a plébániai tisztségeket betöltik, s minda­zért, amit tiszteletére tettek. Különösen megdicsérte azokat a gyermekeket, akik az egyes iskolákban röviden köszöntötték. Ebben az időszakban 2289 személyt bérmált meg. 13. Páduai Szt. Antal ünnepén, mivel vasárnapra esett, nagy tömeg hívő nép jött ösz­­sze; az alamizsna szempontjából azonban csalatkoztunk várakozásunkban. A magyar szentbeszédet tisztelendő Szabó János baracskai segédlelkész úr mondta;1330 a németet és a bunyevácot a házi hitszónokok. Az ünnepi szentmisét a nagyontisztelendő helybeli plébános úr tartotta. 15. Ideérkezett tisztelendő Nemes Ágoston atya, földvári házfőnök. 16. Vele együtt Radnára utazott a nagyontisztelendő házfőnök atya. 29. Visszaérkeztek a nagyontisztelendő házfőnök atyák azzal a hírrel, hogy egyhangú szavazással tartományfőnökké választották a nagyontisztelendő Matzek József kiérde­mesült hittudományi előadó atyát; tanácsosokká tisztelendő Koch Damján és Ninkovich Szilveszter atyákat. A tisztelendő földvári házfőnök atya másnap hazatért. 1328 Zombory János 1823. augusztus - 1841. február között volt (herceg)szántói plébános. Kőhegyi Mi­hály, 1996. Kerületi esperesként szerepel 1829-ben. Ő iktatta be Bartók Mátyást Baja belvárosi plébánossá. HT 1829. február 22. Őt küldte ki az érsek - most már mint a hittudomány doktorát - a gimnáziumi ifjúság vallástani vizsgáira. HT 1834. július 7. 1329 Baja városa 1816-ban új iskolát építtetett a tanuló iijúságnak. Berauer József, 1896. 73. 1330 Szabó János 1829-1831 között volt (nagyjbaracskai tisztelendő. Kőhegyi Mihály, 1996. 392

Next

/
Oldalképek
Tartalom