Merk Zsuzsa (szerk.): A bajai ferencesek háztörténete 1. 1694-1840 - Bajai dolgozatok 12. (Baja, 2000)

A Háztörténet szövege

1820 na szabályozását gondosan tanulmányozta.1117 Innen rövidesen Szeremle községbe ment, s ott tanácskozott a bácsi, a pesti, a tolnai és a baranyai vármegyék - kölcsönös ellenté­tek miatt veszekedő - küldöttségeivel; mivel a jelenlegi vízkárokat okozó kanyarulatokat új folyamágy ásásával ki akarják küszöbölni. Innen hajóval az első átkelőhelyig ment, majd azt elhagyva, a kamarai igazgató úr kocsija az előre elkészített sátorhoz vitte, ahol az emberek vidám kiáltozása és mozsarak dörgése fogadta, majd - miután kedélyesen elbeszélgetett a katonatisztekkel és a papokkal - délután 3 órakor asztalhoz ült, majd megebédelve, számos gróf, báró és küldött kíséretében Bátaszékre utazott. Június 8. Felolvasták az itteni konvent tisztelendő közösségének jegyzékét a következő tar­talommal: A házban szolgálatot teljesítő papok: Tisztelendő Szép László atya, házfőnök, gimnáziumi kisegítő és buzdító szónok. Tisztelendő Pendl Nepomuki János atya, hittudományi előadó, a hittudományi tanul­mányok főigazgatója, a papnövendékek mestere, házi tanácsnok, a megoldandó esetek előterjesztője, a gimnázium igazgatója, könyvtáros és gyóntató, a fenntartott bűnök alóli feloldozás jogával. Tisztelendő Matzek József atya, hittudományi előadó, a szertartások mestere és jegy­zőkönyvvezető.1118 Tisztelendő Gjurossevich Szolánusz atya, kiérdemesült tábori lelkész és gyóntató, a fenntartott bűnök alóli feloldozás jogával. Tisztelendő Demerácz Ádám atya, kiérdemesült hitszónok, házi tanácsnok és gyón­tató, a fenntartott bűnök alóli feloldozás jogával. Igentisztelendő Grausgruber Károly atya, helyettes házfőnök, házi tanácsnok, német hitszónok, a közösség mestere és a konvent szolgálatára. Igentisztelendő Petrovich Leonárd atya, bunyevác hitszónok és a konvent szolgálatára. Igentisztelendő Zsaludy Libor atya, a grammatika tanára. Igentisztelendő Lukáts Timót atya, a grammatika tanára. Igentisztelendő Lindenbauer Kerubin atya, a II. humanitás tanára. Igentisztelendő Mayerik Jenő atya, az I. humanitás tanára.1119 Igentisztelendő Nagy Márton atya, a grammatika tanára. Tisztelendő Ninkovich István atya, a hittudomány ismétlője. A házon kívül szolgálatot teljesítő pap: Tisztelendő Szalkay Bemát atya, kiérdemesült tábori lelkész és az eleméri plébánia adminisztrátora. 1117 Nepomuki Szent János szobra és kápolnája közvetlenül a Sugovica torkolatánál állt. Itt folyt össze a Sugovica a Vajassal, majd együtt a Dunába ömlöttek. Böröcz Mihály, 1870.; Kollár Antal, 1900. - A két világháború között új torkolatot ástak a régitől 100-150 méterrel délre. Ezért ma a kápolna és a szobor távo­labb került a Sugovicától. 1118 Matzek Józsefnek kéziratban maradt művét: Assertiones (100) ex Jure Ecclesiastico... qua ... Bajae, alumnis anni scholastici 1819. semestri I. prelegabantur a ferencesek vukovári rendházában őrizték. Nagy, Fortunatus, 1833.; Nagy, Fortunatus, 1845.; Schematismus Francisci, 1887. 15. - Matzek Joseph 1830 körül írott könyvét nem találtuk hazai könyvtárainkban. 1119 Munkássága: Mayerik, Eugenius, 1830. 307

Next

/
Oldalképek
Tartalom