Merk Zsuzsa (szerk.): A bajai ferencesek háztörténete 1. 1694-1840 - Bajai dolgozatok 12. (Baja, 2000)

A Háztörténet szövege

1793 ezt a dolgot én, a konvent elöljárója nem nehezményezhetem, mivel a nemes Testület határozott így. Miután ezt meghallgattam, még ott szóban tiltakoztam, kifejtve a 783. július 14-én kiadott királyi rendeletet, mely mindenkinek megtiltja a konventhez bármi módon tartozó ingó és ingatlan dolgok elidegenítését. Szintúgy másnap 8 órakor a szol­gabíró úrnak írásban is elküldtem a tiltakozást; és végül 10 órakor kertünk keleti végé­nél, az utcán nyíltan is tiltakoztam az említett nemzetes Voinich úr és nemes Bács vár­megye más tisztviselői, úgymint tekintetes Latinovich József ülnök úr, tekintetes Marfy úr, a vármegye főjegyzője, nemzetes Vongoy ügyvéd úr, nemzetes Chasar úr, a nemzetes mérnök úr előtt.763 Azonban a szolgabíró úr fittyet hányva az én tiltakozásomra, a mér­nök úr kimérése szerint munkához fogatott, és a bokrokat kivágatva a mondott három utat megnyitotta. A történtek után nagyontisztelendő atyaságodhoz folyamodom, hogy ennek a konventi birtoknak elidegenítését a Magyar Királyi Helytartótanácsnál jelenteni méltóztassék. Nehogy ebben a jelentésben hanyag legyek, a kalocsai érsek Őnagyméltó­­sága által velünk közölt, 783. július 14-én kiadott királyi rendeletet, valamint a 787. feb­ruár 10-én egyenesen a mi tartományunknak megküldött s előírt büntetésnek ezzel a tisztelendő közösséggel együtt alávetem magam, és az Őfelsége rendelete szerint az el­tiltott koldulás helyetti járadéktól eltekintek. Egyébként, míg ismételten alázatosan ké­rem, hogy ezt az ügyet minél gyorsabban jelentse a magas Tanácsnál, testvéri szereteté­­be ajánlottan maradok. Baján, 793. március 19. Nagyontisztelendő Atyaságodnak Stojanovich József testvér s.k. házfőnök 19. Nemzetes Vojnich szolgabíró úrnak küldött tiltakozás a harmadik utcának a mi birtokunkon keresztül való megnyitása ellen: Őfelségének az 1787. év április 10-én 454/5674. szám alatt kiadott rendelkezését a kalocsai érsek Őnagyméltósága közölte velünk; ebben tilalmazza minden konventuális ingó és ingatlan elidegenítését, és amennyiben Őfelsége tilalmával valaki szembeszállni merészel - anélkül, hogy előzőleg engedélyt kéme -, attól nem tárgyalásos módon, ha­nem haladéktalanul vissza kell azt kapni, de a körülmények mérlegelésével arányos büntetésnek is kiteszi magát. Stb.: mint fentebb a 203. lapon.764 765 26. Birtokunk elidegenítését jelentettük főmagasságú Krashalkovich hercegnek.165 763 Vojnits Sebestyén szolgabíró. Borsay Jenő, 1936. VI. 2483.; Siebmacher, Johann, 1893-1894. 723. Supp. 140. - Márfy Lipót, akit még II. József helyezett Krassó megyéből ide (1787. január 7.). Iványi István, 1893/b. 160. - Császár Ferdinánd Bács-Bodrog vármegye táblabírája. Borsay Jenő, 1936. I. 409-422. - A mérnök Quits Antal volt. - Vongoy ügyvédet nem tudtuk azonosítani. Neve nem szerepel többet a HT-ben. Egyike lehetett a II. József által a megyék nyakára ültetett tisztviselőknek. 764 HT 1793. március 17. 765 Grassalkovich Antal fia, Antal, aki 1784-ben kapott hercegi rangot. Nagy Iván, 1857-1865. IV. 448.; Áldásy Antal, 1904. 464. - Bajával kötött örökös szerződésének szövege Iványi István, 1907. 23-28. - Őt értesítették a ferencesek, mint a város földesurát. 182

Next

/
Oldalképek
Tartalom