Merk Zsuzsa (szerk.): A bajai ferencesek háztörténete 1. 1694-1840 - Bajai dolgozatok 12. (Baja, 2000)

A Háztörténet szövege

1778 Szenczi Ignác testvérek. Ezeket támadták: nagyontisztelendő Thamási György esperes úr, az itteni plébániai templom adminisztrátora, nagyontisztelendő Jankovics Nepomuk János úr, a piaristák iskolájában az ékesszólás tanára, és tisztelendő Makaj Márton ház­főnök atya. 25. Megkaptuk az érsek Őnagyméltósága levelét, amely azt a királyi rendeletet tar­talmazta, melyben a Poroszországgal megkezdett háború szerencsés kimeneteléért kért imádságokat; a nálunk lévő Egyházmegyei Körlevelek könyvében megtalálható.516 Augusztus 3. Iskolaügyben ideérkezett főtisztelendő Hersching Dániel pécsi kanonok úr, a pécsi gimnázium igazgatója; másnap nagyontisztelendő Spaics László volt tartományfőnök atyával és tisztelendő Baslics Bonaventura tényleges tanácsos atyával - aki egyben a hu­mán tárgyak tanulmányi felügyelője -, valamint két szenátorral minden osztályt meglá­togatott; jelenlétében az igentisztelendő tanár atyák, ki-ki a maga tanulóit, az ő utasítása szerint vizsgáztatták, és ő egyedül is kérdezett. Ezek végeztével azt mondta: Ezentúl nem lesz itt humán iskola, hanem csak kis, vagyis népiskola, és a közeljövőben a király nem szándékozik ilyeneket fölállítani.517 Szeptember 8. Zomborban összejövetelt tartottak az összes teológiai tanszékre pályázók számára, amely összejövetelen az előadókat nem úgy választották meg, mint eddig, 24 órás lezá­rással, hanem azonnal levonva és bizonyítva valamennyik tárgyismeretére vonatkozó következtetést; valamennyiök együtt vannak ugyanazon asztalnál, mindenki elé papírt tesznek, melyen mindenki aláírja a nevét, s egy óra alatt összeírja (ki mennyit tud). Más­nap azután rendben, mindenki a maga következtetését ott bizonyítani és önmagát támad­ni is köteles. A következőket választották meg: Matkovich Fülöp, Lanossovich Marián, Medarics Fülöp, Pereczky Antal,518 Scheinder Cölesztin, Nagy Sándor, Martel József, Perg Jakab, Kellerer Kristóf, Lipovcsevich Péter. 14. Estére ideérkezett a nagyontisztelendő tartományfőnök atya a kánoni vizsgálat el­végzésére. Igentisztelendő Mandikich Jácint atyát, konventünk házfőnökhelyettesét ki­nevezte nekcsei elöljáróvá, tisztelendő Matkovich Fülöp nekcsei házfőnök atya helyébe, akit a zombori pályázaton előadóvá választottak. A vizsgálatot befejezve 19-én kora reggel visszatért Zomborba, ahonnan jött. Ugyanazon a napon. Reggel a tisztelendő Konvent kérelemmel fordult ezen kiváltsá­gos város Magisztrátusához, követelve, hogy Kovacsevich Mihálynak, aki a konvent kö­zelében, a kertünk mellett magtárt készült építeni, tiltsák meg ezt a munkát, mivel ebből konventünket és az egész várost tűzvész fenyegetheti. Beadványunkra ebéd után a kö­vetkező választ kaptuk: 14. Miután a szeráfi Szt. Ferenc atya tisztelendő atyái Rendjének, a Szt. Antalról ne­vezett bajai tisztelendő konventjének nevében nagyontisztelendő Makaj Márton atya, 516 A bajor örökösödési háborúról van szó. Lásd az 501. jegyzetet. 517 A Ratio Educationis bizonyos alapvető követelményeket írt elő, amelyeknek a ferencesek bajai isko­lája nem mindenben felelt meg, ezért azt 1778. augusztus 3-án bezárták. Werner Adolf, 1914. 13.; Bálint László, 1982. 13-14. Wemer azt közli, hogy a gimnáziumot 1776. augusztus 3-án látogatta meg Hersching Dániel, és ekkor záratta be. Wemer Adolf elnézte a dátumot, Bálint László, 1989. 16. már helyesen közli. 518 A jelöltek közül Pereczky Antalnak volt később irodalmi munkássága. Pereczky Antal, 1799. 115

Next

/
Oldalképek
Tartalom